Gyanús buszcserék Pécsett
Egy közvetítő cég közreműködésével vásárolt az elérhetőnél drágábban buszokat a pécsi közlekedési cég. Egyre több a gyanús körülmény - írja a Népszabadság.
Egy közvetítő cég közreműködésével vásárolt az elérhetőnél drágábban buszokat a pécsi közlekedési cég. Egyre több a gyanús körülmény - írja a Népszabadság.
Népszabadság Online
Négy busz és négy trolivonalon vezetnek be szombattól hétvégenként elsőajtós felszállást Budapesten. Ahogy az utasok más járatokon megszokhatták, a sofőr ellenőrzi majd a felszállók jegyeit, bérleteit – közölte a BKK csütörtökön.
hvg.hu
Videóra vette egy térfigyelő kamera azt a balesetet, amelyben tegnap egy villamos és egy busz ütközött össze Szegeden.
hvg.hu
Egyelőre nemigen létező hazai buszok vásárlására biztat a kormány. A frissen bejelentett buszgyártási stratégiára máris a hatalmi rögtönzés árnyéka vetül. A budapesti metrópótlás körüli huzakodás közepette kiderült: tovább késik a piacnyitás a vidéki buszközlekedésben.
Folyamatos, évente fokozatosan növekvő megrendelésekre lenne szüksége a magyar buszgyártóknak, hogy helyt tudjanak állni a piacon, nem pedig hirtelen nagy volumenekre – mondta Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke csütörtökön a köztévében.
MTI
Felborult egy menetrendszerinti busz Tápiószecső és Tóalmás között, az utasok közül többen megsérültek.
MTI
Tarlós István azt mondta, kormányhatározat tiltja azt is, hogy a magyar Mabi-Bustól vegyen buszt az Európai Beruházási Bank hiteléből.
MTI
Egy gyerekeket szállító busz csúszott az árokba Tatabányánál, csak a szalagkorlát tartotta meg.
hvg.hu
Bombafenyegetés miatt óriási rendőri készültség volt a Szentendrei úton, úgy tudjuk, a Terrorelhárítási Központ munkatársai azért nem vonultak a helyszínre, mert tudták, hogy szélhámosról van szó.
hvg.hu
Több buszt és HÉV-szerelvényt is megállítottak a rendőrök csütörtök este Budapesten, a Szentendrei úton, az Aquincumi Múzeum magasságában. Az utasokat nem engedték leszállni, később kiderült, hogy bombafenyegetés miatt intézkedtek.
hvg.hu
Két ember súlyosan megsérült, amikor busszal ütközött egy kukásautó szerda reggel a főváros II. kerületében, a Máriaremetei úton
hvg.hu
Húsz új buszt állítanak forgalomba Budapesten május elején.
hvg.hu
Robbanás történt egy buszon Örményország fővárosában, legalább hárman meghaltak és hatan megsebesültek - közölte az örmény rendkívüli helyzetek minisztériuma.
MTI
Ezért tartott sokáig a mentés és az útzár. Sérültek szerencsére nincsenek.
MTI
MTI
hvg.hu
Elektromos buszok üzembe állításával folytatják a 2013-ban indított pécsi buszcsereprogramot. A tervek szerint harminc magyar gyártású járművet akarnak forgalomba állítani.
MTI
Egy távolsági busz ütközött egy kamionnal az 5-os főúton, Városföldnél szombat délután, félpályán lezárták az utat.
hvg.hu
Már most vasárnap is nyitva lesz több hipermarket Budapesten és környékén. A BKK biztosítja ehhez a megszokott buszjáratokat – közölték pénteken.
hvg.hu
A Közlekedési Alkalmazottak Szakszervezete a közlekedési hatósághoz fordult, mert Budapest több pontján szerintük veszélyes közlekedniük. A BKK-tól nem kaptak választ.
hvg.hu