A nap fotója: A buszmegálló, ahol már nem kell lehasalnunk a menetrendért
Remek hír, hogy az utasoknak már nem kell egészen a földig lehajolniuk, ha arra kíváncsiak, hogy mikor jön a következő busz.
Remek hír, hogy az utasoknak már nem kell egészen a földig lehajolniuk, ha arra kíváncsiak, hogy mikor jön a következő busz.
Új buszmegállót szerettek volna a Baranya megyei Nyugotszenterzsébet lakói, de annak építésére nem lehetett pályázni, csak kilátóéra. Így hát az önkormányzat leleményesen oldotta meg a dolgot.
3D nyomtatóval készült, és Kínában, a Sanghaj agglomerációjához tartozó Fenjingben található.
Annyi tábla van ezen az oszlopon, hogy a legalsót leginkább csak hasalva lehet értelmezni. Szerencsére érkezőben a megoldás.
Fókuszban azok a szegény utasok, akik egyelőre kánikulában, esőben és zimankóban is teljesen védtelenül várnak a buszra.
Grafológiai elemzéshez szinte tökéletes, utastájékoztatásra viszont már kevésbé alkalmas az a tábla, amit olvasónk fotózott le a Hősök terénél.
Napokkal a vizes vb előtt sincs vége a közbeszerzések sorozatának, most épp egy buszfordulót építenek 85 millió forintból, amit rögtön a világbajnokság után el is fognak bontani.
A halálos karambolban érintett fehér kabrió sofőrje egy szabálytalanságot biztosan elkövetett, ha igaz a PestiSrácok.hu értesülése.
Egy 23 és egy 37 éves férfi halt meg hétfő délután, miután két autó karambolozott a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében.
A Velvetnek beszélt a hétfői halálos balesetről annak a fehér Mercedesnek a sofőrje, aki a szemtanúk szerint nagy sebességgel száguldott a Dózsa György úton. Az már hétfőn kiderült, hogy a kecskeméti maffiaper egyik vádlottja volt a férfi, aki állítja: a buszmegállóba becsapódó Citroën bevágott elé a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében.
Két gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett.
A nő és a férfi együtt indultak sétálni, egy üveg bort is vettek.
A térfigyelő kamera rögzítette, ahogy az X3-as BMW letarolja a buszmegállót.
Az Álljon meg egy novellára! nevű irodalmi pályázatának győztes művei júliustól Budapest számos pontján busz- és villamosmegállók utasváróiban lesznek olvashatók magyar és angol nyelven.
Kórházba szállítást követően meghalt az a 37 éves férfi, aki hétfő délután szenvedett súlyos sérüléseket a budapesti balesetben.
A szemtanúk szerint a kabrió gyorsan hajtott, majd fékezés nékül rohant az ott várakozó autóba, ami a buszmegállóban várakozók közé csapódott.
Két autó karambolozott, két embert feszítővágó segítségével szedtek ki a tűzoltók a roncsokból. Két ember meghalt. A másik kocsi is összetört.