#béremelés





Jön a pedagógus-béremelés
 

Jön a pedagógus-béremelés

Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt - közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap az MTI-vel. Balog Zoltán a kormány szombati döntését a Pedagógusok Szakszervezetének vasárnapi kongresszusán jelentette be az érintetteknek.

MTI MTI

Megszavazták az egészségügyi salátatörvényt
 

Megszavazták az egészségügyi salátatörvényt

Az egészségügyi dolgozók idei béremelését és az új orvosi, szakdolgozói bértáblát is tartalmazza egyebek mellett az a jogszabály, amelyet 261 igen, 34 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett fogadott el szerdán az Országgyűlés.

MTI MTI

MOK: 30 ezer orvos és dolgozó nem kapott és nem kap béremelést
 

MOK: 30 ezer orvos és dolgozó nem kapott és nem kap béremelést

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi alapellátásban dolgozó mintegy 30 ezer ember, háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátó fogorvosok és a praxisaikban tevékenykedő szakdolgozók tavaly nem kaptak, és - az eddig ismert tervezetek alapján - idén sem kapnak béremelést.

MTI MTI




Balog: a szociális béremelést az IMF-nél kérjék
 

Balog: a szociális béremelést az IMF-nél kérjék

Válaszolt a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter, aki a felvetett szükséges béremeléssel kapcsolatban azt írja, ezt nem csak a kormánytól, hanem az IMF-től és az EU-tól is kellene kérni.

hvg.hu hvg.hu




Zsigó: a Fidesz mindent megtesz az egészségügyi dolgozókért
 

Zsigó: a Fidesz mindent megtesz az egészségügyi dolgozókért

A kormány és a Fidesz az egészségügyi dolgozók oldalán áll, mindent megtesznek életkörülményeik javításáért, erkölcsi és anyagi megbecsülésükért – ezt mondta a Fidesz szóvivője vasárnap Budapesten. Zsigó Róbert a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki az ágazatban dolgozó ápolóknak a szolgálatukért.

MTI MTI

Megvan a BKV-béralku: havi ötezerért Erzsébet is jár
 

Megvan a BKV-béralku: havi ötezerért Erzsébet is jár

Megszületett a béralku a tömegközlekedési dolgozók béremeléséről - írta közös közleményében a főpolgármesteri hivatal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV. E szerint a 24 aláíró szakszervezet hozzájárulása mellett a dolgozók átlagosan havi 10 ezer forintos béremelést és a fejenként havi ötezer forint értékű Erzsébet utalványt kapnak.

hvg.hu hvg.hu

Helyettes államtitkár: idén is emelnek bért az egészségügyben
 

Helyettes államtitkár: idén is emelnek bért az egészségügyben

Idén is lesz béremelés az egészségügyben, biztosra vehető az intézeti gyógyszerészek, a diplomás ápolók és a szakdolgozói bértábla alján lévők bérének emelése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára csütörtökön Siófokon, a Magyar Kórházszövetség kongresszusán.

MTI MTI


Megállapodtak a béremelésről a Volán-társaságoknál
 

Megállapodtak a béremelésről a Volán-társaságoknál

Megszületett a bérmegállapodás a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, mint munkavállalói érdekképviseletek, valamint a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége, mint munkáltatói szövetség között - jelentette be a Munkástanácsok Országos Szövetsége szerdán.

MTI MTI

Amikor az állam az ápolók nyomorára játszva alkudozik
 

Amikor az állam az ápolók nyomorára játszva alkudozik

Több vidéki kórházzal együtt az ózdi egészségügyi intézmény is kimaradt a tavaly beharagozott, az orvosok, ápolók elvándorlását fékezni próbáló béremelésből. Bár a legtöbb kórház már állami tulajdonba került, az ózdi Almási Balogh Pál nevű intézmény ügye továbbra is rendezetlen, mert a minisztériummal folytatott tárgyalások elhúzodnak. A dolgozóknál betelt a pohár, csütörtökön utcára vonultak. Az egészségügyi államtitkár videoüzenetben reagált, és "még egy kis türelmet" kért tőlük. A kormány most államosítana, pedig a Fidesz sem ellenezte 2009-ben a most gondot okozó kiszervezést.

hvg.hu hvg.hu