Még idén szabadulhat az éjszakai élet ura, Vizoviczki László
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett, illetve további feltétel, hogy be kell fizetnie egy 100 milliót meghaladó pénzbüntetést.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett, illetve további feltétel, hogy be kell fizetnie egy 100 milliót meghaladó pénzbüntetést.
Samuel Eto'ót többek között mérkőzések manipulálásával, hatalommal való visszaéléssel, fizikai fenyegetéssel és hamis információk terjesztésével vádolják.
270 ezer forintot sikerült fizettetnie az autóssal.
A szabadságvesztés mellett kilenc évre a járművezetéstől is eltiltották.
A törvényszéki közlés szerint a gyermek élve született, de mire a mentők kiérkeztek, már nem tudták megmenteni.
Nagy János állítja, hogy korábban is megkörnyékezték, akkor nem volt korrupt, így most sem lehet az. Az ügyészség szerint viszont egészen más a helyzet.
Csütörtökön délután döntött a bíróság Portik Tamás ügyében, aki kedden kávéval öntött le egy bírót a Fővárosi Törvényszéken.
A gyújtogató több százezer forint kárt okozott.
Külföldi rendszámú autókra utazott, gyorshajtásért szedett bírságot.
A kanadai szállodából lenyúlt állat három és fél méter magas.
Az esetet pedig hamisan dokumentálta, azt jelentve, hogy a helyszínre kiérkezve nem talált senkit.
A Borsod megyei elkövetők otthonaiban több állatkoponyát is találtak.
A rendőrök által felszámolt banda 17 millió forintot csalt ki másoktól.
A férfi egy alkalommal acélhuzallal bántalmazta a nőt, akitől minden értékét elvette.
Marco Raduano 2023 februárjában megszökött egy szardíniai börtön szigorúan őrzött szárnyából.
Az egyik megvert adós súlyos sérüléseket szenvedett.
A videót hat óra elteltével törölte a videós platform.
A helyiek szerint az anya nem akarta, hogy a kislány az apjához kerüljön.
A 42 éves T. Mihályra azért bocsátottak ki elfogatóparancsot, mert nem kezdte meg börtönbüntetését.