Csontra fogyott lovakat találtak egy elhagyott tápi tanyán
Hat lovat és más állatokat hagyott magára egy tápi tanya tulajdonosa. A rendőrség állatkínzás gyanújával nyomoz.
Hat lovat és más állatokat hagyott magára egy tápi tanya tulajdonosa. A rendőrség állatkínzás gyanújával nyomoz.
A nő egy órán át volt eszméletlen, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az egyik súlyos sérült a kórházban halt meg, így már három halálos áldozata van a tragédiának.
A NAV nyugat-dunántúli nyomozói egy nap alatt 28 helyszínen csaptak le.
Több mint öt éve nyomoz a rendőrség a letelepedési kötvény biznisz egyik főszereplője, az Arton Capital Kft. kirablása ügyében, de gyanúsítottjuk továbbra sincs. Közben a cég a kötvényprogram leállítása utáni években is jelentős nyereséget termelt, ám nyerő szériájának úgy tűnik, már vége.
Miután a produkció kirúgta Spaceyt, az egész forgatókönyvet át kellett írniuk, ezzel pedig több tízmillió dollárt égettek el.
A 47 éves férfit korábban a bíróság már lopás miatt egyszer próbára bocsátotta, az ügyészség most azt indítványozza, hogy ítéljék közérdekű munkára.
Az Egyesült Államok aduja Viktor Bout fegyverkereskedő lehet.
A Sandy Hook Általános Iskolában valójában sajnos volt mészárlás: húsz gyerek és hat felnőtt vesztette életét ott.
Breonna Taylor 26 éves volt, amikor saját lakásában meggyilkolták, később a rendőrségi rasszizmus elleni tüntetések egyik jelképévé vált.
Nem etették, nem tették tisztába, és gennyes tüdőgyulladását sem kezelték a fiúnak, akit februárban találtak holtan a családi házban.
Hamarosan ítélet várható az amerikai kosárlabdázó ügyében, majd talán jöhet egy fogolycsere is.
A keréklopás volt szinte a legkisebb gond.
A DK-s politikus tavaly májusban tett feljelentést.
A rendőrség szerdán őrizetbe vette a közép-kínai Anfu város óvodájában elkövetett, három halottal járó késeléses támadás gyanúsítottját.
A férfit egy birkalegelőn kapták el.
A társaság zaklatta az egyik utast, a csoporthoz tartozó férfi pedig meg is ütötte őt.
Kihasználta áldozatainak korlátozott védekezési lehetőségét a kecskeméti tolvaj, aki frissen szabadult a fegyházból. Vádat emeltek a visszaeső férfival szemben.
A Gettómilliomos Oscar-jelölt színésze, Dev Patel mentett meg egy férfit a barátnőjétől, aki késsel támadta meg.
Az ötfős banda egyik tagját pedig már el is ítélték: ő négy évet kapott a kutyák fegyveres elrablásáért.