Bárddal ütötte a villamost egy férfi Budapesten
A rendőrök gyorsan elfogták.
Az elkövető akár felfüggesztett börtönt is kaphat.
Lengyelországban fogták el, majd átadták a budapesti rendőröknek.
„Remélem, rendben leszel” – mondta a tanár, miután beadta az oltást.
A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított eljárást.
A Rómában elhunyt Homonnay Gergelyt képviselő magyar ügyvéd ugyan beszélt az olasz rendőrökkel, de titoktartásra hivatkozva nem árult el részleteket arról, hogy mit lehet tudni az aktivista-író halálának körülményeiről.
A NAV 2016 óta nyomoz költségvetési csalás gyanúja miatt a „Híd a munka világába” program ügyében. A legfőbb ügyészt Vadai Ágnes kérdezte, miért nem történt még felelősségre vonás. Polt Péter szerint szerteágazó vizsgálatot folytatnak le és arra is kitért, hogy az ügyészségnek tekintettel kell lennie a gyanúsítottak jogaira.
A férfit szexuális erőszakkal vádolta meg az ügyészség.
A kábítószerek nagyjából egymilliárd forintot értek volna, ha túladnak rajtuk.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat az ügyészségen.
20 évet kaphat az "évszázad csalásáért".
Sadiq Khan tervei szerint a marihuánafogyasztásért elterelés járna letartóztatás helyett.
Hétfő éjjel történt a bűncselekmény, a feltételezett elkövetőt elfogták.
Több rendőri forrás is megerősítette hétfőn, hogy az ország északi részének egy polgármesterét, pontosabban az ő szolgálati autóját tartóztatták fel, és találtak benne több mint 200 kiló kokaint.
A férfi nem állt meg a rendőrök jelzésére és menekülőre fogta. Három piroson is áthajtott és egy rendőrautónak is nekiment.
Újságírókat, aktivistákat és színészeket is eladó nőként hirdettek meg egy appon.
Egy öttagú szlovákiai csapat fosztogatta a kempingeket a Szigetközben. A rendőrök elkapták őket, majd a jogerős ítélet is megszületett az ügyükben.
A Fidesz képviselője korábban súlyos korrupciós ügybe keveredett. A mentelmi jogát már felfüggesztették.
Nyilvánosságra kerültek a dokumentumok, amelyek alapján András herceg is biztonságban lehetett – eddig.
Hétfőn jelentette be a fokvárosi rendőrség, hogy gyújtogatás miatt helyezték vád alá azt a férfit, akit az országgyűlés épületét komolyabban megrongáló tűz előidézésével gyanúsítanak.