Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Egy kenyereskocsit is elkötött a 21 éves férfi, a rendőrök végül az anyjánál fogták el a szomszéd megyében.
Ámokfutásba kezdett egy férfi Békés megyében pénteken – írja a police.hu. Kezdésként hajnali 3 órakor megjelent egy ismerős házaspárnál, ahol azt kérte, hogy vigyék el autóval. Amikor ez nem sikerült, megverte mindkettőjüket, nő és férfi ekkor megmondták neki, hogy hol a kocsijuk indítókulcsa.
A rendőrség közleménye szerint a férfi elhajtott az autóval, Nagykamaráson azonban nekiütközött egy biciklitárolónak és egy álló kenyérszállító teherautónak. Ezután rátámadt a kenyérszállító sofőrjére, őt is megverte, majd a kenyereskocsival elhajtott, és Kétegyháza határában árokba borult vele.
A baleset után bement egy tanyára, de amikor az ott lakók mentőt és rendőrt akartak hívni, továbbment és Kétegyházán beült egy utcán álló kisteherautóba, amiben benne volt a kulcs.
A rendőrség ekkor már értesült a történtekről és folyamatosan gyűjtötték az adatokat, illetve osztotta meg az információkat a megye valamennyi rendőrével. Miután kiderült, hogy a férfi édesanyja Körösszegapátin lakik, az együttműködést Hajdú-Bihar megyére is kiterjesztették. Végül ez vezetett eredményre, az ottani körzeti megbízott 5 óra körül feltartóztatta az anyjához érkező férfit, majd előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra.
A 21 éves férfit a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és testi sértés bűncselekmények miatt őrizetbe vette.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.