#bűnügyek

A Borkai-sztori 2021-ben sem ért véget
 

A Borkai-sztori 2021-ben sem ért véget

Noha a Borkai Zsolt politikai karrierjének véget vető adriai hajós buli több mint három éve volt, a botrány 2019-ben robbant ki, idén sem maradt a közélet Borkai-történet nélkül, miután a hvg360 tanúvallomások alapján tárta fel a nem mindennapi történet hátterét.

Dezső András Dezső András













hibás cikk
 

hibás cikk

Biztosan nem tesz jót a magyar titkosszolgálatok és az amerikai társszervek közötti kapcsolatban, hogy a kormánypropaganda egyfolytában CIA-ügynöközi a kormány kritikusait vagy politikai ellenfeleit, a fehérorosz helyzet és az amerikai-kínai konfliktus miatt pedig előbb-utóbb színt kell vallania a magyar döntéshozóknak - nyilatkozta a HVG360-ban Katrein Ferenc egykori titkosszolga, aki 13 évig dolgozott a magyar kémelhárításnak többek közt műveleti igazgatóként. Egy kormányváltás esetén szerinte pacifikálni kellene a szolgálatokat, mert az komoly károkat okoz, hogy minden ciklusban akad egy-egy botrány.

Dezső András Dezső András






Elfogták az álgyorsbüfést
 

Elfogták az álgyorsbüfést

A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint – hogy a lebukást elkerülje – egy gyrosbüfé feltörése közben ki is szolgálta az őt megzavaró vendéget.

hvg.hu hvg.hu