Blikk: Elengedték az írek azt a magyar pilótát, aki közel 60 kg heroint próbált becsempészni az országba
A gépen utazó másik magyar férfi letartóztatását viszont meghosszabbították.
A gépen utazó másik magyar férfi letartóztatását viszont meghosszabbították.
Késsel támadtak egy 50 éves ortodox zsidó férfira szombat éjszaka a svájci városban.
Holtan találtak egy 68 éves férfit egy szőkédi ház udvarán.
Úgy tűnik, elkapták a hírhedt Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szökésben lévő tagjait.
Egy kókai abc előtt előbb szóváltásba keveredett két idős nő, majd vitájuk az utca túloldalán található buszmegállóban tettlegességig fajult.
Egy nappal azután, hogy őrizetbe vette a rendőrség a Gazdagréti Szivárvány Óvoda pedagógiai asszisztensét, a férfit már le is tartóztatták.
Egy 41 éves férfi a zenekari buszból lopta el az ötmillió forintos hangszert.
A mesterséges intelligencia hangklónozási technológiájával ma már virtuális emberrablást is el tudnak követni az internetes csalók: a kiberbűnözők már arra is képesek a legmodernebb technológiát alkalmazva, hogy a hozzátartozó, például a gyerek hangján hívják fel a szülőket váltságdíjat követelve, súlyos érzelmi és anyagi károkat okozva az áldozatoknak – hívják fel a figyelmet az ESET szakértői.
K. György már korábban is bántalmazta a családját.
Az önkormányzat már meg is szüntette a munkaviszonyát a meg nem nevezett férfinak.
40 ezer euró készpénzt, ékszereket, mobilokat, luxuscikkeket foglaltak le.
Egyszerre razziáztak Belgiumban és Magyarországon. Nagy vagyont foglaltak le és több kizsákmányolt áldozatot is kiszabadítottak.
A terv ötletgazdáit nem sikerült megtalálni, de a két nőt, akik a bankszámlákat nyitották, felfüggesztett börtönre ítélték.
Az ügyben érintett hétfős banda tagjai közül kettőt Magyarországon, hármat pedig Spanyolországban már korábban elfogtak, egy gyanúsított továbbra is szökésben van.
Volt itt minden: berúgott ajtó, fegyverek és letartóztatott kerítők.
Az államban regisztrált választók még 2020-ban szavazták meg a drogok totális dekriminalizációját.
A színész és zenész Babicsek Bernát füstmérgezésben halt meg 2021-ben. Tavaly a nyomozást megszüntették a halálesettel kapcsolatban, de a férfi családja most pótmagánvádas eljárást kezdeményezett, mert a tragédiáért a Babicsek házához kiérkező biztonsági céget és járőrét tartják felelősnek.
„Így akarják megtudni az online csalók, hogy melyik banknál van a bankszámlája” – írja a Nemzeti Védelmi Szolgálat a Facebookon, ahol megosztottak egy részletet egy csalóval folytatott telefonhívásból. Így oktatják az embereket, hogy mire kell figyelni.
Az is kiderült róla, hogy visszaeső.
Mikor a kétezertízes évek elején a bicskei gyermekotthon néhány munkatársának bejelentése nyomán megindult a rendőrségi vizsgálat, a bántalmazott fiatalokat több irányból is megpróbálta a vezetés a vallomásuk visszavonására késztetni – idézi fel egy interjúban Bárnai Árpád, volt gyermekfelügyelő. Elmondása szerint az áldozatokat vagy megzsarolták vagy ajándékokkal próbálták meg "jobb belátásra bírni". Az elnöki kegyelemben részesült K. Endre állítólag egy sílécet adott az egyik áldozatnak egy olyan kérdés kíséretében, hogy "mi igaz abból, hogy János bácsi molesztál?".