Harrison Ford könnyes szemmel emlékezett Chewbaccára
Több mint negyven éve ismerték egymást a vukit játszó Peter Mayhew-val.
Több mint negyven éve ismerték egymást a vukit játszó Peter Mayhew-val.
Egy fotó erejéig az Ezeréves Sólyom fedélzetére "változott" a Nemzetközi Űrállomás, így tisztelegtek az asztronauták az egy hete elhunyt Peter Mayhew emléke és karaktere előtt.
A wookie-t megformáló veterán színész 74 éves volt.
Gary Kurtz, az első két Star Wars-film producere, aki a hetvenes évek elejétől dolgozott együtt George Lucasszal. Az Erő legyen vele.
A brazil riporter azt gondolta, úgy tudja kifejezni legmélyebb részvétét, ha az egyik népszerű Star Wars-karakter hangját utánozza élő adásban.
A Disney-főnök Bob Iger ejtette el egy konferencián, hogy Han Solo hű társa is részese lesz a 2018-as eredettörténetnek.
Han Solo szőrös óriásbarátjának egyedi hangszínét a mindennapokban is fel lehet fedezni - asztalok, székek, fiókok tologatásakor, de még WC-papír adagolás közben is.
Tudta, hogy Csubakka szülőföldje egy nyíregyházi ipari parkban van? És azt tudta, hogy a világ összes Duplo játéka ugyanott készül, vagy azt, hogy egy ilyen figura feje három jól fejlett óvódást is elbír anélkül, hogy leszakadna? Vagy azt, hogy a hipermodern nyíregyházi Lego-gyárban egyszerre csaknem 800 különféle elemet tudnak fröccsönteni, gyártani? És tudja, hogy vajon miért van sokszor több elem egy-egy zacskóban, mint ami elég lenne? A Lego-gyárban jártunk, megnéztük, hogyan készül a világ legnépszerűbb kreatív játéka.
Négy rendőrnek kellett megszelidítenie az univerzum legnépszerűbb vukiját. Az eset nem az új Star Wars-film promója volt, de ha mégis, akkor tökéletes marketingfogást láthatunk a felvételen.
Egy webshopon kínálják azt a kapucnis pulóvert, amelynek viselője hasonlatossá válik a Csillagok Háborúja ikonikus karakteréhez.
A Star Wars karácsonykor érkező hetedik epizódjának a szereplőit hozza címlapján a Vanity Fair magazin. Annie Leibovitz fotóján - amelyből a lapon belül továbbiakat ígérnek - Harrison Ford és Csubakka (Peter Mayhew) mellett az új szereplők, John Boyega és Daisy Ridley szerepel, meg a BB-8 névre keresztelt guruló droid.
Peter Mayhew tüdőgyulladás miatt szorult ellátásra, de a hírek szerint hamarosan fel fog épülni. A hetvenéves színész az új Star Wars-részben tér vissza Chewbaccaként.
Ismét megnyílt Pécsett az Uránia mozi. A több mint 1500 négyzetméteres, Bauhaus-stílusban épült mozi 1936-ben nyílt meg, majd az utóbbi években tönkrement és bezárt. Most több tízmillióért újították fel, és 300 férőhelyes premiermozivá fejlesztették a filmszínházat. Páva Zsolt polgármester a megnyitón a Csillagok háborúja szereplőit alakító jelmezesekkel fotózkodott.
A hetedik rész meg nem erősített információk szerint Luke Skywalker kereséséről fog szólni, melyben Han Solo és Chewbacca is szerepet kap, de két új főszereplővel is megismerkedhetünk. Az új rész 2015 decemberében kerülhet mozikba.
Twitterre rakott fel képeket Peter Mayhew, a Chewbaccát játszó színész a Star Wars első részeinek forgatásáról.
Ha már megvolt a Nirvana-szupersláger szentestei átirata és a Little Drummer Boy a dobrobot-szkenner párostól, akkor...
A Pápua Új-Guineában felfedezett röpképtelen bogár a testét borító sűrű, szőrszerű kinövések miatt emlékeztette a kutatókat a Csillagok háborúja-filmek vukijára.
Mindenki igyekszik kivenni a részét az egyre fokozódó Star Wars-őrületből, a Hallmark most éppen végtelenül aranyos plüssfigurákat dobott piacra, ezzel próbálva megfogni a széria legfiatalabb rajongóit.