#Ciprus

A volt elnököt hibáztatják a ciprusi válságért

A ciprusi pénzügyi válságért nagyrészt a szigetország előző elnökét és kormányát tette felelőssé egy független vizsgálóbizottság, amelynek jelentését hétfőn hozták nyilvánosságra. A háromtagú bizottságot a februárban megválasztott konzervatív elnök, Nikosz Anasztasziadisz jobbközép kormánya bízta meg a vizsgálattal. Demetrisz Krisztofiasz, a szigetország előző, kommunista párti elnöke megtagadta a tanúvallomást, mert szerinte a bizottságnak nincs meg a megfelelő mandátuma.


Ciprusra csaltak magyar nőket, majd eladták őket

Bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem miatt indítottak eljárást az ellen a három ember ellen, akik augusztusban három nőt vettek rá házasságkötési ígérettel arra, hogy Ciprusra utazzanak, ahol eladták őket.





Eddig elégedettek Ciprussal a hitelezők

A Ciprusnak hitelt nyújtó három intézmény szerint a földközi-tengeri szigetország megfelelően halad a szükséges reformokkal, ezért lehívhatja a 10 milliárd eurós mentőcsomag esedékes, 1,5 milliárd eurós részletét – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.



"Pisztolyt nyomtak a fejünkhöz" – esélye sem volt Ciprusnak

A ciprusi elnök szerint "pisztolyt nyomtak a fejükhöz" annak érdekében, hogy fogadják el a bankbetétek megadóztatását. Nikosz Anasztasziadesz egy bizottsági meghallgatáson elmondta, hogy az EU-nak már kész tervei voltak, annak ellenére, hogy ezt a megoldást korábban még nem tesztelték.


Oroszok kezében Ciprus legnagyobb bankja

Ciprus legnagyobb bankja most már 60 százalékban orosz tulajdonú. Mindez annak köszönhető, hogy a nagybetétek megcsapolását előíró rendelkezések eredményeképpen a betéteket részvényekre váltották, a Bank of Cyprusban pedig rengeteg orosz megtakarítás volt.


Öt évet kapott a 2011-es robbanás miatt egy volt miniszter Cipruson

Öt év börtönre ítélte egy lárnakai büntetőbíróság az ország volt védelmi miniszterét egy dél-ciprusi haditengerészeti támaszponton két évvel ezelőtt történt robbanássorozat miatt. A robbanásban 13 ember halt meg, és súlyos károk keletkeztek a szigetország legnagyobb villamos erőművében is.


Itt a megállapodás a legnagyobb ciprusi bank betéteseiről

A legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus nagybetétesei a 100 ezer euró feletti megtakarításuk majdnem felét veszítik el a ciprusi kormány és az országnak hitelezők között vasárnap létrejött megállapodás értelmében, ami azonban valamivel kedvezőbb számukra az eredeti tervekhez képest.







Tetszik a ciprusi kötvénycsere az EU-nak és az IMF-nek

Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözli a ciprusi hatóságok bejelentését, amely szerint 1 milliárd euró értékű, három éven belül lejáró államkötvényt a befektetőkkel egyetértésben 5-10 év lejáratú papírra cserélnek.




Leminősítette Ciprust a Fitch

Leminősítette Ciprus adósbesorolását hétfőn a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy magas a kockázata az IMF/EU-segélyprogram kisiklásának.