#családpolitika
„A család az vajon mi?” – erre keresi a választ az idei ARC kiállítás, a zsűri már döntött
Több mint 700 pályaműből választotta ki a kiállításra szánt alkotásokat a zsűri. A HVG által támogatott tárlat az újbudai Bikás parkban lesz látható.
hvg.hu
Papp Réka Kinga: A kormányzati családpolitika valójában gyűlöli a gyerekeket
A fideszes társadalompolitikának nem csupán szerencsétlen mellékterméke, hanem kifejezett célja az egyenlőtlenségek növelése, a gyerekek kiszolgáltatottsága – írja posztgyereknapi cikkében szerzőnk.
unknown
Úgy fest, beindultak a 30 fölötti párok, nagyon pörög a babaváró
Általában véve élénkül a hitelezés, a babavárónak jó eséllyel plusz lökést ad, hogy a 30 fölöttiek már csak idén igényelhetik, és ehhez terhességet kell prezentálni.
hvg.hu
Varga Judit megvédhette volna az áldozatokat, de a rendszer azt sem engedte, hogy magát védje meg
„Jól emlékszem arra az időszakra. Mert akkor is akadt verbális és fizikai erőszak bőven” – írta a közösségi oldalán Varga Judit a Magyar Péterrel való házasságának az egyik sötét időszakát felidézve. Ugyanaz a Varga Judit, aki igazságügyi miniszterként azt ígérte, „az erőszakkal szembeni zéró tolerancia jegyében fogok eljárni”.
Ebből nem lesz gyarapodó Magyarország: a csok plusz termékenységi rátája a kettőt sem éri el
25 millió forint a csok pluszban igényelt átlagos hitelösszeg. Vagyis az átlagos igénylő kevesebb, mint két gyermeket vállal be, de a meglévő gyermekek beszámítását figyelembe véve a konstrukció termékenységfokozási rátája inkább az 1-hez áll közelebb.
hvg.hu
Sosem született annyira kevés magyar gyerek, mint 2023-ban
Majdnem nyolcezerrel zuhant a születésszám két év alatt, és lakosságarányosan is minden idők második leggyengébb adata a 2023-as – derül ki a KSH most kiadott éves összesítéséből. A halálesetekben most tértünk vissza a Covid előtti idők számaihoz, a házasságkötési kedv pedig ötödével visszaesett.
Sztojcsev Iván
Abszurd és elavult, hogy Orbán családtámogatása egyetlen mágikus adatra gyúr, figyelmeztetnek a szakértők
Nehéz egyetlen mutatóba sűríteni több mint kétmillió nő viselkedését és döntéseit, ráadásul a 21. századi nyugati családpolitikában már nem a születésszám növelése a legfontosabb cél, hanem például az anyák biztonságának növelése, a gyermekszegénység visszaszorítása, vagy a társadalmi- és nemi egyenlőtlenségek csökkentése. A gyermekvállalási trendekről és az ezt befolyásoló tényezőkről Spéder Zsolt demográfus és Szikra Dorottya, a CEU vendégprofesszora tartottak előadást.
Itt van minden új tudnivaló a csok pluszról
A Bankmonitor részletes elemzése a friss rendelettervezetről. Összegek, kedvezmények, feltételek és kizáró okok.
hvg.hu
Megjelent a csok plusz rendelettervezete, egy hetet adott a kormány a véleményezésére
A program 39,8 milliárd forinttal rontja jövőre a költségvetési egyenleget.
hvg.hu
Financial Times: Megoldhatja Novák Katalin és Elon Musk a népesedési problémát?
A brit lap idézi az ENSZ Népesedési Alapjának kelet-európai régiós igazgatóját, aki szerint a kormányok hajlamosak arra, hogy csakis az lebegjen a szemük előtt: ösztökélni kell a gyerekvállalást. Ám ez véleménye szerint nem elégséges.
hvg360
Szigorodó Babaváró: Sokan nem is az anya életkora miatt esnek el a hiteltől
Jobban szűkül 2024-től a pályázásra jogosultak mezőnye, mint ahogyan azt pusztán a 30 éves limit alapján gondolnánk.
hvg.hu
Novák Katalin: „Elon Musk személyében egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában”
Musk korábban érdekesnek nevezte, ahogyan Magyarország küzd a demográfiai problémákkal.
hvg.hu
Die Presse: Ajándék volt Orbán Viktor számára, hogy Giorgia Meloni részt vett a Demográfiai Csúcson
Tisztán keresztény Nyugatra van szükség, mondta az olasz miniszterelnök a budapesti találkozón, miközben az aktuális olasz államháztartási törvény külön kitér a bevándorlás kedvező gazdasági hatásaira, írja az osztrák lap.
hvg360
Orbán új családpolitikai programot ígért és leváltaná „a liberális diskurzust, ami a gyermekvállalásban veszélyt lát"
Kampánystartnak is beillő beszédet mondott a miniszterelnök az V. Demográfiai Csúcson, ahol azt is megtudhattuk, hogy a magyar feleségek élete nem könnyű, és a magyar társadalom alapvetése, hogy minden teher a nőkre hárul. De nem baj, mert hamarosan jön a magyar családpolitikai program 2.0., és a liberális elitet is félre fogják tolni.
Giorgia Meloni puszival köszönt Orbánnak, méltatta a magyar családpolitikát, majd párhuzamba állította 1956-ot a mai Ukrajnával
A Budapesten ötödik alkalommal megrendezett konzervatív családpolitikai dzsembori, a Demográfiai Csúcs egyik sztárvendége az olasz miniszterelnök volt.
hvg.hu
Novák Katalin szerint a család olyan, mint a telefontöltő, a diplomácia, vagy épp egy vonat
Személyes hangvételű interjút adott a köztársasági elnök a Mandinernek, amelyben a házasságában jelen lévő vágyakozásról is beszélt.
hvg.hu
Politico: A populista jobboldal Párizstól tanulhatná meg, hogyan lehetne több gyerek
Hiába a bőkezű magyar családtámogatás, az Európai Unióban Franciaország áll az élen termékenységben.
hvg360
Elon Musk is érdekesnek tartja Orbán családpolitikáját
Az egyre inkább a szélsőjobb felé hajló milliárdos megosztotta Tucker Carlson Orbán Viktorral készült interjúját.
hvg.hu
Lakatos Márk: Senki nem gondolta végig, hogy Tóth Gabi vajon jó reklám lesz-e a nagy magyar családeszménynek?
A stylist a Tóth-Krausz válás szélesebb társadalmi-politikai vonatkozásait feszegeti a TikTokon.
hvg.hu