Magyar csalót csíptek el Spanyolországban
A 38 éves férfi befolyásos önkormányzati, minisztériumi ismerőseire hivatkozva ígért elérhetetlen előnyöket. Volt, hogy több százezer forint csúszópénzt fogadott el. A Kanári-szigeteken fogták el.
A 38 éves férfi befolyásos önkormányzati, minisztériumi ismerőseire hivatkozva ígért elérhetetlen előnyöket. Volt, hogy több százezer forint csúszópénzt fogadott el. A Kanári-szigeteken fogták el.
MTI
Vádat emeltek egy nő és két férfi ellen, akik cégük nevében 412 embernek telefonon vagy különböző szállodákban szervezett előadásokon színlelt ajánlatot tettek arra, hogy értékesítik az üdülési jogukat.
MTI
A 64 éves gyanúsított 2011-től ügyvédként több ügyfelét is megkárosította több tízmillió forinttal.
MTI
Gyors haszon reményében akart olcsón váltani eurót egy férfi Békéscsabán, de csúnyán becsapták.
hvg.hu
Két évig tettette kómásnak magát egy brit csaló annak érdekében, hogy elkerülje a bírósági eljárást.
MTI
Egy gambiai telefonszámról kaptak többen is segélykérő üzenetet, a rendőrség azonban arra figyelmeztet, hogy ez átverés.
MTI
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy Lajos László egyéni vállalkozó megtévesztette a fogyasztókat, amikor a "Sweet Dream alvásrendszer" névvel ellátott termékét valótlan egészségre gyakorolt hatásokkal népszerűsítette. A GVH ezért összesen 25millió bírságot szabott ki a vállalkozásra.
hvg.hu
Otthon végezhető munka ígéretével utaltatott át magának pénzt közel egy éven át 585 emberrel egy szigetszentmiklósi nő, aki ellen csalás miatt emeltek vádat - közölte a Pest Megyei Főügyészség.
MTI
A gyanúsítottak többször levonták az egészségügyi alkalmasság megállapításához szükséges vizsgálat árát a munkavállalóktól, miközben nem is voltak orvosnál. Előfordult az is, hogy a dolgozók csak részben kapták meg munkabérüket vagy egyáltalán nem kaptak fizetést.
Magyar állampolgárságot kért egy ukrán férfi, aki nem beszél és nem is ért magyarul - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
MTI
Rengeteg rendőr, tűzoltó, börtönőr és pénzügyőr, de élsportolók is igénybe vették annak a nyelvvizsgamaffiának a szolgáltatásait, akik ellen most emeltek vádat.
hvg.hu
Hazahoztak Frankfurtból egy hódmezővásárhelyi férfit, aki ellen még 2013-ban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot költségvetési csalás miatt – közölte a rendőrség csütörtökön. A 36 éves férfit a frankfurti repülőtéren kapták el a német hatóságok július 29-én.
MTI
Több tízmillió forinttal károsított meg szlovák termelőket egy esztergomi cég: tőkehúst rendelt tőlük, az árut eladták Magyarországon, de az ellenértékét nem fizették ki. Az üzletszerűen elkövetett csalással egy monorierdői és két piliscsévi férfit gyanúsítanak – közölte a rendőrség szerdán.
MTI
A férfi Török Szabolcsként mutatkozik be, a nő több álnevet is használ. Bejelentkeznek, fogyasztanak, hosszabbítanak, még többet fogyasztanak, aztán a számlát hátrahagyva lelépnek. Az eddigi kár 3 millió forint.
hvg.hu
A 19 éves pár lakáshirdetésre jelentkezett, hitelügyintézés címén nagy összeget csaltak ki egy 64 éves nőtől.
hvg.hu
Totális ellenőrzést indít a NAV a fővárosban, mert sok vendéglátóhelyen nem adnak nyugtát, vagy nem valódit adnak. A vendéglősök akár egymilliós büntetést is kaphatnak.
hvg.hu
Üzbegisztánban felfüggesztették pénteken a mobilinternet-hálózatot és blokkolták az SMS-, MMS-küldést is, hogy az egyetemi felvételi vizsgákon megelőzzék az esetleges csalásoknak.
MTI
A rendőrség elfogott egy körözött férfit a VII. kerületben, az akcióról videót is közzétettek. A férfi ellen 20 elfogatóparancsot adtak ki korábban.
hvg.hu
Babakocsikat árult a neten, a vételárat átvette, de a babakocsi sosem jutott el a címzetthez. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést javasol.
MTI
Lakásépítéshez vettek át pénzt több mint egymilliárd forint összegben a debreceni csalók. Több mint kétszáz sértettje és hét gyanúsítottja van az ügynek.
MTI