Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Rokonait segítette területalapú támogatási csaláshoz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dolgozója – közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatósága.
A férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel jogtalanul pénzt, mintegy 3,5 millió forintot. A csalók az érintett földeknek sem a tulajdonosai, sem a használói nem voltak.
A gyanú szerint az MVH-kirendeltségen dolgozó alkalmazott hozzáfért azoknak a határrészeknek az adataihoz, helyrajzi számaihoz, amelyek után a tényleges tulajdonosoktól nem érkezett területalapú támogatási igény. Ezeket az információkat kihasználva a rokonok benyújtották támogatási kérelmeiket, s azokra meg is kapták a pénzt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a kapott összegeket a csalók főként lakáshitel-törlesztésre, valamint részvények vásárlására fordították. A NAV szerint az MVH dolgozója ellen hivatali visszaélés, míg a többiekkel szemben költségvetési csalás megalapozott gyanúja indult eljárás.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.