Minden ötödik családban konfliktusforrás az internet
A szülők harmada egyenesen úgy érzi, hogy az online világ elszigeteli őket a gyermekeiktől.
A szülők harmada egyenesen úgy érzi, hogy az online világ elszigeteli őket a gyermekeiktől.
A házaspárnak már van két kisfia, ezért is örültek különösen a kislánynak, aki nagyon különleges nevet kapott.
Nem teljesen példa nélküli, de azért elég ritka, hogy egy-egy magyar futballtehetség már serdülőkorában egy külföldi első osztályú futballklub kötelékébe kerül. Az MTK egyik 12 éves középpályását az Arsenal játékosmegfigyelője szemelte ki tavaly. A fiú Csillaghegyről igazi luxuskörülmények közé, a család védőszárnyai alól egy idegen ország ismeretlen közösségébe került. Ismerjék meg Zilahi Márton történetét, akit a nagymúltú brit elitcsapat le is szerződtetett, meg nem is!
A tudomány egyre pontosabb választ tud adni arra, hogy miért öregszik és hal meg idővel minden, ami él, és miért számíthatnak hosszabb életre a nők. Egyes öregedéselméletek szerint attól lesz rövidebb az életünk, hogy testünk karbantartása helyett inkább az utódok nemzésére és felnevelésére koncentrálunk. Legyen intő jel az ecetmuslica-életmód!
A bíróság határozatával szemben tavaly 41 gyereket vitt el valamelyik csaldátag.
A testvérpárról kiderült, hogy mindketten az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai: anyjukat késszúrásokkal ölték meg, apjukat és egyik testvérüket pedig súlyosan megsebesítették.
A Rolling Stones zenésze, Ronnie Wood elsírta magát - derült ki többek között a címlapsztoriból.
Eddie Redmayne-nek minden oka megvan arra, hogy az élet császárának érezze magát, hiszen az Oscar-díj és számos filmes díj elnyerése után megszületett első lánya, Iris Mary.
Összeszedtünk egy csomó koszos cuccot, és elmentünk megnézni, mit tud egy magyar nonstop önkiszolgáló mosoda.
47 éves színésznő és férje, Justin Theroux egyelőre ugyan egyetlen hivatalos csatornán sem erősítették meg a hírt, a Daily Mail viszont igencsak árulkodó bikinis képeket közölt Jennifer Anistonról, ráadásul a brit lapnak a pár egyik barátja elárulta, hogy igaz a gólyahír.
Nem vicc, már kereskedelmi forgalomban kapható minden háztartási munkát végző álma: a gép, amelyik precízen összehajtogatja helyettünk a ruhákat. Ráadásul a bemutatkozó videó alapján az embernél sokkal pontosabban dolgozik.
Órákon át gyalogolt az erdőben, míg egy elhagyott laktanyához nem ért, ahol meg tudta húzni magát.
Sokan aggódtak korábban amiatt, hogy a kisfiú esetleg nem élte túl a kedd éjszakai heves esőzéseket. A kisfiú csak pólót és farmernadrágot viselt, a környéken azonban éjszakánként hidegebb lehetett, mint 7 fok. A szülők csak néhány percre akarták magára hagyni, de amikor visszamentek érte, már hűlt helyét találták.
Az Egyesült Államok több örökbeadással foglalkozó szervezete is ideiglenes gondozót keres örökbeadás előtt álló kisbabákhoz.
Kitört a háború a rapper és testőre között, aki több interjúban is beszámolt a sztárpár titkairól, holott munkába állása előtt Kanye West és Kim Kardashian titoktartási szerződést kötött vele. A sztárpár most harmincmillió dollárra pereli az egykori alkalmazottat.
A csalók hamis tájékoztatót küldtek az Országos Dohányboltellátó Kft nevében a megváltozott bankszámlaszámról, és egy ugyancsak hamis banki szerződést is mellékeltek hozzá.
A gyermekvédelmi szabályok szigorítását kezdeményezi a térség fideszes országgyűlési képviselője a Gyöngyösön május 12-én meghalt másfél éves kislány halála miatt. A gyermek sajtóinformációk szerint súlyosan alultáplált volt. A szülőket múlt csütörtökön a rendőrök emberölés gyanújával kihallgatták, majd őrizetbe vették.
Az énekesnő és Gerard Piqué második kisfia, Sasha tavaly januárban született, akiről a sztárpár ritkán posztol képet.
Magyarországon tízből kilenc méhnyakrákos nő története úgy kezdődik, mint a fiatal újságíróé, Szentesi Éváé: hiába ordít a tünet, az orvos nem veszi észre, nem veszi le elég pontosan a citológiát, félrekezeli, más problémára gyanakszik. Míg az északnyugat-európai országokban évente harmad annyi nő hal meg méhnyakrákban, mint nálunk. Éva a szerencsés túlélők egyike, aki most megjelent Hamvaimból című könyvében dolgozta fel betegsége és gyógyulása történetét.
Ezúttal Gyöngyösön történt a három évvel ezelőtti agárdihoz hasonló eset.