#Csehország


Fúróval skalpolta meg magát egy cseh nő, de túlélte

Igazi horrorbalesetet élt túl egy négygyermekes nő Csehországban. A 27 éves Petra Novotna lófarokba kötött haját elkapta egy forgásban lévő fúrófej és szó szerint letépte hátrafelé a fejbőrét. A megskapolt nő ordított a fájdalomtól. Kilencórás műtéttel hozták rendbe a fejét, ma már a körülményekhez képest sokkal jobban néz ki.


Lövöldöztek egy csehországi étteremben – 9 halott

Cseh televíziós források szerint kilencen haltak meg egy éttermi lövöldözésben kedden a csehországi Uhersky Brodban. Egy idős férfi rontott be a vendéglátóhelyre, és úgy tudni, két fegyvere is volt. Sorban lőtte le a bent lévőket, majd végzett magával. A helyieket sokkolták a történtek.






Már minden második házasság válással végződik Csehországban

A házasságok átlagos időtartama 13 év, a válás a leggyakrabban a harmadik-ötödik évben következik be. A válások kétharmadát nők, egyharmadát férfiak kezdeményezik - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. A magasabb végzettségűek ritkábban válnak el, de többen vannak köztük azok is, akik az élettársi kapcsolatot részesítik előnyben.


Nagyon ritka orrszarvút sikerült szaporítani Csehországban

Két kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú született január végén a csehországi Dvur Králové-i állatkertben – jelentette be az intézmény igazgatója. Premysl Rabas azt mondta: a két állat az 52. és az 53. rinocérosz, amely az állatkertben született. Az igazgató szerint ma már mindössze nagyjából 700 kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú él a vadonban. Az állatokat a kihalás fenyegeti.



Idén sem építenek új blokkokat a cseh atomerőművekben

Nem írnak ki idén új pályázatot a csehországi atomerőművek bővítésére – mondta a cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában egy gazdasági fórumon. Jan Mládek úgy fogalmazott, hogy "ez nem az idei év, hanem néhány év kérdése". A miniszter ezzel megerősítette Daniel Benes, a Cseh Energetikai Művek vezérigazgatójának múlt heti nyilatkozatát, aki valószínűtlennek minősítette, hogy a társaság az atomerőművek tulajdonosaként még idén új pályázatot hirdetne.



Megvan a pénz a kelet-ukrajnai csehek hazatelepítéséhez

A cseh kormány egyelőre 66 millió koronát, vagyis átszámítva körülbelül 750 millió forint különített el a világban élő csehek esetleges hazatelepítésére. A pénzt a belügyminisztérium kapja meg, az összeget alapvetően az Ukrajnában élő volinyi csehek hazatelepítésének beindítására költik – közölte Jirí Korbel, a belügyminisztérium szóvivője csütörtökön, Prágában.


A csehek szerint szigorítani kell a muzulmánok befogadását

A cseh lakosság többsége, 87 százalék úgy véli, hogy a muzulmán országokból érkező külföldiek befogadásánál szigorúbban kellene eljárni, mint a többi bevándorló esetében – derült ki egy felmérésből, amelyet a közszolgálati rádió megrendelésére a Median ügynökség készített a párizsi terrorista merénylet után.


Csehország szíriai menekülteket fogad be

15 családról van szó, amelyek a szíriai polgárháború elől a szomszédos Jordániába menekültek. Csehországban hónapok óta éles vita folyik arról, hogy az ország befogadjon-e közel-keleti menekülteket, s ha igen, milyen feltételekkel és milyen számban.




Februártól izzítják be a prágai versgépeket

Két "versgépet" helyeznek el Prága közterein februártól. A Kampa Parkba tervezett masina olyan forgó hengerekből áll, amelyekre a készítők költeményeket nyomtatnak. Az eszköz hordozható, így Prága más köztereire is eljuthat majd. A Namesti Miru térre egy wurlitzer kerül, amely zene helyett verseket fog játszani a járókelőknek.