45 évesen meghalt a legfiatalabb cseh miniszterelnök
Stanislav Gross volt szociáldemokrata politikus 45 éves korában, csütörtökre virradóra súlyos betegségben, Prágában hunyt el. 10 évvel ezelőtt köszönt le a kormányfői posztról.
Stanislav Gross volt szociáldemokrata politikus 45 éves korában, csütörtökre virradóra súlyos betegségben, Prágában hunyt el. 10 évvel ezelőtt köszönt le a kormányfői posztról.
MTI
Milos Zeman cseh köztársasági elnök május elején Moszkvába utazik a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmával tartandó emlékünnepségre, de a katonai díszszemlén nem vesz részt.
MTI
MTI
hvg.hu
Talán meglepő, de nem Magyarországon a legsanyarúbb a nyugdíjasok sora, a régióban Csehországban még az itteni, vékony ellátásnál is kevesebbre számíthatnak a munkából kiöregedettek. Az ellenkező véglet Ausztria, ahol a minimálnyugdíj tízszerese a magyarnak.
hvg.hu
A prágai amerikai nagykövet szerint nem helyes, hogy Milos Zeman elnök elmegy a moszkvai győzelem napi ünnepségre, ezt Zeman sértésnek vette, amit a nagykövet nagyon sajnál, de kitart véleménye mellett. Az EU-ból alig megy el valaki Putyin meghívására.
MTI
MTI
hvg.hu
Kihallgatása után szabadon engedte a cseh rendőrség azt a magyar gépkocsivezetőt, aki péntek este 15 papírok nélküli szíriai állampolgárt próbált meg Németországba szállítani autójában.
MTI
Erélyesen beszólt az Egyesült Államok prágai nagykövetének Milos Zeman cseh államfő.
MTI
Továbbra is komoly közlekedési gondokat okoz Csehországban a hétfőn visszatért téli időjárás. Meteorológiai előrejelzések szerint a cseheknek az idén esős és hideg húsvétra kell számítaniuk.
MTI
Autópályák lesznek a gyorsforgalmú utakból Csehországban, de nem azért, hogy fizetőssé tegyék őket, mivel a gyorsforgalmi utak már eddig is fizetősek voltak.
MTI
A cseh-német határvidéken sűrűn havazik és a helyenként óránkénti több mint 100 kilométeres szél fákat, villanyoszlopokat csavart ki, komoly fennakadásokat okozva a közúti és a vasúti forgalomban.
MTI
Már otthon van az a két cseh diáklány, akiket két éve raboltak el Pakisztánban fegyveresek. "Örömmel erősíthetem meg, hogy Hana Humpalova és Antonie Chrastecka ma reggel megérkezett a Cseh Köztársaságba" – jelentette be Bohuslav Sobotka cseh kormányfő szombaton.
MTI
Kigyulladt egy magyar autóbusz a cseh autópályán, nincs sérült az utasok között.
MTI
Tavaly újra emelkedett Csehország lakosainak száma, több más tényező mellett azért is, mert egyre több a bevándorló.
MTI
Prágában a jövő évben újra megtekinthető lesz Szent Vencel koronája, a cseh koronázási ékszerek legértékesebb darabja.
MTI
Cseh lap értesülését cáfolta az Országos Roma Önkormányzat. Mint írták, nem az Emmi, hanem az ő képviselőik kísérték el hivatlanul a cseh uniós biztost, Vera Jourovát egy civil szervezettel történt találkozójára.
MTI
Zeman elnök bírálta a cseh közszolgálati televíziót, amely visszautasította a bírálatot.
MTI
Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztos azért jött Magyarországra, hogy felmérje a civilek helyzetét. A magyar kormány emberei hívatlanul akkor is vele maradtak, amikor egy civil szervezettel találkozott Bag községben – írja a Lidové Noviny. A hírt az Országos Roma Önkormányzat cáfolta, mondván: nem a kormány, hanem az ő képviselőik kísérték el a cseh szakembert.
MTI
A cseh-lengyel országhatár kiigazításáról tárgyal Prága és Varsó - írta a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap szerdán.
MTI
Megérkezett kedden este Prágába az ukrajnai csehek első csoportja, 44-en vannak. A buszuk hétfő reggel indult a kelet-ukrajnai Novgordokivka nevű faluból. A második, hasonló nagyságú csoportot március közepére várják Prágába, 60 áttelepülő pedig később utazik majd. A kormány hazatelepítési programjában segítenek nekik beilleszkedni Csehországban.
MTI
A kilenc hónapja érvényben lévő uniós embargó ellenére Csehország fegyvert szállít Oroszországnak – írta hétfőn saját forrásaira hivatkozva a lengyel Rzeczpospolita napilap.
MTI
Elindult Csehországba az első busz, amely cseh nemzetiségű ukrán állampolgárokat szállít anyaországukba a cseh kormány áttelepítési programjában – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség hétfőn.
MTI