#Csehország

Václav Klaus: Európa kezd visszatérni a szocializmushoz

A kommunista rendszer bukása utáni reményteljes változásokat követően ma Európa és az egész Nyugat kezd visszatérni a szocializmushoz és az állam által irányított társadalomhoz - jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök pénteken Prágában, amikor megnyitotta a Mont Pelerin Társaság konferenciáját.


Bevásárolt a Mol Csehországban

A cseh versenyhivatal (ÚOHS) engedélyezte a magyar Mol és a cseh Pap Oil, illetve Bohemia Realty Company vegyipari cégek fúzióját, amelynek keretében a Mol átveszi a Pap Oil több mint 120 üzemanyagtöltő állomását, és ezzel összesen 149-re emelkedik a magyar kőolajipari társaság csehországi töltőállomásainak száma.


Adócsalás miatt ítéltek el magyarokat Csehországban

Adócsalás miatt három évtől hét és fél évig terjedő börtönbüntetésre ítélt kedden a zlíni regionális bíróság három cseh és két magyar állampolgárt. Fémhulladékkal üzleteltek, amelyet Magyarországról importáltak, de úgy tüntették fel, mintha cseh cégek között zajlott volna a forgalom, és így jogosulatlanul áfát igényeltek vissza.


Már 260 ezer forint fölött van a cseh átlagbér

Csehországban 2,3 százalékkal (546 koronával) 24 626 koronára ( körülbelül 264 ezer forintra) emelkedett a második negyedévi átlagos havi bruttó bér az egy évvel korábbihoz képest, a bérnövekedés üteme azonban elmaradt a 3,4 százalékos inflációtól, így 1,1 százalékkal csökkent az átlagos keresetek vásárló ereje az április-júniusi időszakban - közölte a cseh statisztikai hivatal hétfőn.




Óriási kártérítést kell fizetnie egy csehországi kórháznak

Rekordnagyságú, 3,5 millió koronás, vagyis átszámítva körülbelül 40 millió forint kártérítést kell fizetnie egy dél-morvaországi kórháznak, mert orvosai gondatlansága miatt szülés után elvérzett náluk egy fiatal nő. A brünni regionális bíróság pénteken ismertetett döntése szerint meg tudták volna menteni az asszony életét, ha időben beavatkoznak.


Egyre több cseh nyugdíjas kerül adósságcsapdába

Folyamatosan nő az utóbbi időben a cseh nyugdíjasok aránya az adósok között - közölte a prágai MBA Finance ügynökség országos statisztikai adatokra hivatkozva csütörtökön. A nyugdíjasok a cseh adósok 4,5 százalékát teszik ki, de fennáll az a veszély, hogy arányuk a közeljövőben megugrik.





Szlovákia folyamatosan lepipál minket

Lengyelország után már Szlovákia is egyre inkább a régió bezzegországává válik. Míg Nyugat-Európa több meghatározó gazdasága is lejtmenetbe került, addig a kis közép-európai állam termelői kapacitásai egyre csak nőnek. Magyarország eközben pedig egyre jobban csúszik le a régiós rangsorban.


Szexvideóval akarták zsarolni a cseh kormányt

Egy Hanoiban dolgozó cseh diplomatáról intim helyzetben készült videofelvétel nyilvánosságra hozatalával próbálta meg zsarolni három évvel ezelőtt Csehországot a vietnami maffia - írta a Mladá Fronta Dnes című liberális prágai napilap kedden.




Jövőre jön a receptköteles marihuána Csehországban

Várhatóan jövő tavasztól már törvényesen is hozzáférhetővé válnak a marihuána alapú gyógyszerek Csehországban. Egy adagnyi "kender" ára 1200 korona, vagyis átszámítva körülbelül 13 500 forint körül lesz - írja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap hétfőn.



Évi sokezer konferencia hizlalja a csehek számláját

Újra felmenő ágban van a kongresszusi turizmus Csehországban, az idei első félévben a nemzetközi kongresszusok és konferenciák száma a cseh szállodákban 12 százalékkal emelkedett, míg az elszállásolt résztvevők száma 16 százalékkal nőtt - közölte az E15 prágai gazdasági napilap.


Válás után lettek barátok: 20 éve döntöttek Csehszlovákia megszűnéséről

Csehszlovákia felosztása két önálló államra - Csehországra és Szlovákiára - teremtette meg az alapfeltételeit annak, hogy a csehek és a szlovákok viszonya ma olyan jó legyen, mint amilyen a múltban a közös állam idején soha nem volt - állítja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap az évforduló alkalmából közölt szombati írásában.