#Csehország










Világháborús tömegsír halottait azonosították Csehországban

Nem harcokban elesett szovjet és román frontkatonák, hanem a helyi csehek által meggyilkolt helyi szudétanémetek fekszenek abban a második világháború utáni tömegsírban, amelyet 2010-ben tártak fel a hatóságok a délkelet-csehországi Dobronínban. A bizonyítékokat, hogy ki is volt eltemetve a tömegsírban, a cseh hatóságok DNS-vizsgálatokkal szerezték be - írja a Mladá Fronta Dnes című prágai lap csütörtökön. A cseh rendőrség nem nyilatkozott az ügyben.


Csehország 1,5 milliárd eurót ad az IMF hitelezéséhez

Csehország a tervezett 3,5 milliárd eurónál kisebb összeggel, 1,5 milliárd euróval járul hozzá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelezéséhez az uniós adósságválság megoldását célzó erőfeszítések részeként - döntött a kormány szerdai ülésén két vezető kormányzati illetékes közlése szerint.




Cseh államfő: nem sok jót hozott Csehországnak az uniós tagság

Václav Klaus szerint az európai uniós tagság hatása a Cseh Köztársaságra csak kis mértékben kedvező, ha nem inkább negatív. A cseh államfő erről kedden a szaúd-arábiai Rijadban megrendezett nemzetközi konferencián beszélt - írja a Mladá Fronta Dnes című prágai liberális napilap szerdán.


Az orvosokon is spórolnak Csehországban

Csökkentik a kórházi orvosok számát Csehországban. Leos Heger egészségügyi miniszter rendelete alapján minden 30 ágyas kórházi osztályon megszüntetnek fél orvosi helyet, ami országosan körülbelül ezer orvosi hely megszüntetését jelenti - írta a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap szerdán.






Nem kizárt a recesszió idén Csehországban

A cseh központi bank nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy zsugorodik az ország gazdasága idén - tartalmazza a bank december 21-i kamatdöntő ülésének pénteken nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve. Az alapforgatókönyv szerint is kisebb lesz a gazdaságnövekedés az eddig vártnál az euróövezeti válság hatásaként - olvasható a dokumentumban.