Csúnyán benézhettük az eddigi legrejtélyesebb rádiójel forrását
A Proxima Centauri felől 2019-ben fogtak be egy zavaros, érdekesnek tűnő jelet. Amit, úgy tűnik, igazából saját magunk okoztunk.
A Proxima Centauri felől 2019-ben fogtak be egy zavaros, érdekesnek tűnő jelet. Amit, úgy tűnik, igazából saját magunk okoztunk.
hvg.hu
A British Museumban állítják ki a Nebrai korongot, amelyet a világ legrégibb csillagtérképeként is emlegetnek – közölte a BBC.
hvg.hu
A trójai kisbolygók olyan ősi objektumok, amelyek a Naprendszer születésének az ősanyagát közel eredeti állapotban tartalmazzák – erről Kereszturi Ákos, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatója beszélt az M1 tévécsatornán annak kapcsán, hogy szombaton útjára indult a NASA űrszondája, amely először kutatja majd a Jupiter körül keringő aszteroidákat.
MTI
A NASA szerint a Nagy Magellán-felhőben egy olyan szupernóva maradványa található, aminek formája az egyik legnépszerűbb videojátékos karakterre, Pac-Manre emlékeztet.
hvg.hu
A WASP-76b jelű planéta atmoszférájában ionizált kalciumra is bukkantak a kutatók.
hvg.hu
A csillagászok évtizedek óta vizsgálnak különféle égi struktúrákat. Az egyikre most születhetett magyarázat.
hvg.hu
Az Apr 91 nevű képződmény tekeredő spirálgalaxisokból jött létre, tőlünk 100 millió fényév távolságra.
hvg.hu
Nicole Oliveira csupán négy éves volt, amikor már távcsövet kért a szüleitől a születésnapjára.
hvg.hu
A Földtől nagyjából 1300 fényévnyire található a GW Orionis csillagrendszer, amiben három csillag kering egymás körül. És a jelek szerint egy-két bolygó is lehet ott.
hvg.hu
A Hubble űrteleszkóp több mint egy évtizeden át vizsgálta a Jupiter Nagy Vörös Foltját, és különös megállapításra jutott.
hvg.hu
Új megfigyelési módszerek segítségével – lényegében véletlenül, két másik galaxis vizsgálata közben – fedeztek fel két ősi galaxist csillagászok. A Chilében lévő ALMA obszervatórium segítségével nyertek betekintést a 13,8 milliárd éve keletkezett univerzum korai kozmikus időszakába.
MTI
Százhetvenöt éve, 1846. szeptember 23-án találta meg távcsövével Johann Gottfried Galle német csillagász a Naprendszer nyolcadik, egyben legtávolabbi bolygóját, a Neptunuszt.
MTI
Az intézmény összekapcsolta a különféle tudományterületeket és képviselőit, hogy még eredményesebbek legyenek a kutatások, fejlesztések és megfigyelések.
hvg.hu
A brazil megfigyelő először nem hitte, hogy egy űrszikla esik szét előtte.
hvg.hu
Kiss László csillagász szerint az újonnan felfedezett repedések miatt egyelőre nem szökik a levegő az űrállomásról, de idővel ez is bekövetkezhet.
hvg.hu
Pár éve érdekes adatokat rögzítettek csillagászok, de csak most jöttek rá, mi volt az: összeütközött két csillag.
MTI
MTI
hvg.hu
A Centaurus A-t régóta vizsgálják a tudósok, a legutóbbi adatgyűjtés után pedig két részletgazdag kép is készült róla.
hvg.hu
Az érdeklődőknek semmi előismeretre nincs szüksége, ami pedig kell, azt online megtanulhatják. A programot az Észak-Arizonai Egyetem szervezi.
MTI
MTI
hvg.hu
A világ eddigi legösszetettebb űrteleszkópja egyre közelebb került ahhoz, hogy végre a gyakorlatban is használják.
hvg.hu
Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben – közölte a Cambridge-i Egyetem.
MTI