Részegen végzett császármetszést az orvos, az anya és az újszülött is meghalt Indiában
A gyanús kettős haláleset után vizsgálat indult, ekkor derült ki, hogy az orvos ivott a műtét előtt.
A gyanús kettős haláleset után vizsgálat indult, ekkor derült ki, hogy az orvos ivott a műtét előtt.
A tragédia a család ügyvédje szerint megelőzhető lett volna, a kórház szerint nem az orvos hibázott.
Az amerikai énekesnő ikergyermekeit sürgősségi császármetszéssel kellett világra hozni 2017 júniusában.
Pert indított az egyik kaliforniai kórház ellen, miután lekötözték, és érzéstelenítés nélkül nyitották fel a hasát.
Június harmadik vasárnapja az apák napja. Ebből az alkalomból megkértünk édesapákat, hogy meséljék el, milyen élmény volt számukra a gyerekük születése. Kifejezetten olyan férfiakat kerestünk meg, akik bent voltak a szülőszobában is. Hirtelen megjött önbizalomról, eufóriáról, meghitt beszélgetésekről, de a kételyeikről, a műtéti beavatkozás durva mozzanatairól, a rossz tapasztalataikról is őszintén beszéltek.
Kétszer nagyobb eséllyel szülik meg gyermekeiket császármetszéssel azok a nők, akik maguk is így jöttek világra, mint azok, akik természetes úton születtek - állapították meg bécsi kutatók.
A beavatkozást nem indokolja, hogy a nők idősebb korban vállalnak gyermeket.
A döntés nem csak az orvosokon múlik, egyre több nő kéri ezt a beavatkozást. Budapesten már minden második baba így születik.
Az új adatbázishoz igyekeztek megszerezni az összes fontos adatot a magyar szülészetekről. A kórházi önbevallásokból kiderül, mi a protokoll az adott intézményben, a szülések hány százaléka végződik császármetszéssel, hány ágyas szobákban helyezik el az anyákat, mi történik a kisbabával szülés után.
Véget ért a sürgősségi császárért pénzt kérő orvos elleni vizsgálat.
A nőnapra szervezett tiltakozó flashmob egyik előzménye, hogy nemrég kiderült, a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján egy szülész-nőgyógyász 160 ezer forintot kért egy nőtől a szülés levezetésének másnapján. Az akció szervezői azt kérik a kamarától, hogy a hasonló esetekben az Etikai kódexnek megfelelően járjon el.
160 ezer forintot követelt a beavatkozás másnapján az anyától.
Etikai vizsgálat kezdődik azon a klinikán, ahol egy ügyeletes szülész 160 ezer forintot kért egy nőtől.
Mivel egyre több olyan anya és magzat is túléli a szülést, akiknek császármetszés nélkül nem lett volna esélyük, így a génjeiket is tovább viszik, ez pedig hat az evolúciós fejlődésre is egy osztrák tanulmány szerint.
Becslések szerint évente 70 milliárd forintnyi hálapénz vándorol az orvosok zsebébe, csakhogy ez a hatalmas összeg nemhogy javít a betegek helyzetén, hanem tovább rombolja az ellátás minőségét. Elmagyarázzuk, miért.
15 százalékkal nagyobb eséllyel híznak el, mint a természetes úton születő társaik.
Az anya agyhalála után 55 napig a nő méhében életben tartott, majd a terhesség 27. hetében császármetszéssel megszületett babát engedtek haza egy lengyelországi kórházból, a gyermeknek esélye van a normális fejlődésre – számolt be kedden az RMF FM lengyel rádió.
Császármetszés után néhány nappal belázasodott az anya, így derült ki, hogy valami nincs rendben. A kórházban először fertőzésre gyanakodtak, csak napokkal később, a vérképből derült ki, hogy annál jóval nagyobb a baj. A Rácz Jenő vezette kórházban belső vizsgálatot indítottak.
Az állatkert dolgozói nem véletlenül dolgoznak megfeszített tempóban, mert a világ leggyorsabb szárazföldi állatának számító gepárd világszerte veszélyeztetett faj, populációja folyamatosan zsugorodik a vadászat, a csökkenő mennyiségű zsákmány és a természetes élőhelye elvesztése miatt.
Császármetszéssel segítették a világra az 5350 grammos, 58 centiméter hosszú Mátét a kecskeméti kórházban. Két nővére várja haza.