Címlapon hozza a Bloomberg a fideszes Pócs János "soros disznóját"
A Bloomberg emlékeztet, hogy Soros György kedden közzétett írásában úgy vélte: a magyar kormány propagandájának egyes elemei a nácik antiszemita propagandáját idézik.
A Bloomberg emlékeztet, hogy Soros György kedden közzétett írásában úgy vélte: a magyar kormány propagandájának egyes elemei a nácik antiszemita propagandáját idézik.
E héten jelenik meg a HVG kétezredik lapszáma. Jubilálunk tehát, ebből az alkalomból pedig megnéztük: hányszor fordult elő, hogy a címlapon magyar miniszterelnök szerepelt. Kiderült, 74 ilyen lapszámunk volt. A HVG most elővett ezekből kilencet, amelyen a főszereplő a rendszerváltás utáni kormányfők valamelyike. Öntől pedig azt kérjük, nosztalgiázzon és ünnepeljen kicsit velünk, nézze meg ezeket a címlapokat, és szavazzon arra, amelyiket a legütősebbnek tartja.
Mert a lap az alapító Hugh Hefner portréját tette ki.
Vezető ötletemberként vesz részt a HVG hetilap címlapjainak készítésében Kőhalmi Zoltán humorista. Most arról mesélt, hogy áll össze hétről hétre az ikonikussá vált címlap, és arról, mikor tartja ő igazán jól sikerülnek azt.
A Katona József Színház igazgatóját megkértük, olvassa el a HVG hetilap friss számát, és mondja el, mi tetszett belőle, esetleg mi nem, vagy csak ossza meg velünk a gondolatokat, amelyeket a lap cikkei ébresztettek benne. Megtette, mutatjuk.
Fölöttébb kevesek által elérhető eszközzel, a – nevezzük így – "Simicska plug-innel" készült a HVG e heti címlapja. Amennyiben ön úgy érzi, van ötlete arra, hogy mit kellene ezzel falra, netán hirdetőoszlopra, esetleg címlapra írni, de sajnos nincs ilyen alkalmazása, ne késlekedjen, küldje el ötletét az ugyelet@hvg.hu címre. A legjobbakat elkészítjük, megmutatjuk.
A német lap címlapja remek grafikával válaszolt a klímaegyezményt felmondó elnöki tettre.
A divat bibliájaként is emlegetett magazin egyúttal művészettörténeti érték, hogy ezt belássuk, elég végigböngészni borítólapjait.
A francia Vogue követte más magazinok példáját, és egy transznemű modellt tesz a következő havi címlapjára, most először.
A lap George Washingtonként ábrázolja az új amerikai elnököt friss címlapján.
Jelentős különbségekkel beszél ugyanarról a témáról, a migrációs válságról a patinás magazin amerikai és magyar kiadásának címlapja. A lap vezető szerkesztője elmondta a hvg.hu-nak, miért döntött amellett, hogy módosítja az amerikaiak által javasolt címlapot, és mit gondol minderről.
Ezen a héten az elmúlt három évben már negyedszer került a HVG címlapjára Matolcsy György jegybankelnök. Válassza ki, melyik lett a legjobb. Ha pedig jobb címeket is tudott volna adni a címlapképekhez, bátran írja meg javaslatait kommentben.
Minden idők egyik legsikeresebb szupermodelljének 14 éves lánya, Kaia Gerber amit csak lehetett, örökölt ahhoz, hogy ő is fényes modellkarriert fusson be - legalábbis élete első címlapfotózása erről tanúskodik.
Az egész világot elborították a brüsszeli merényletekről készült fotók, szerdán világszerte a belgiumi események kerültek a lapok címlapjára.
Nem titkolta örömét a New York-i Daily News, miután Donald Trump repbulikánus politikus elbukta az iowai jelölőgyűlést riválisával, Ted Cruz texasi szenátorral szemben.
A hetilap a kölni eseményekre reflektáló címlapja a közösségi oldal szerkesztői szerint sokkolhatja az embereket és sértheti a fiatalabb korosztályok érzékenységét, ezért nem engedték a poszt fizetett hirdetésként való terjesztését.
A hetilapot Ékes Ilona volt fideszes képviselő perelte be a tavaly év végi dupla szám címlapján szereplő, Betlehemet idéző ábrázolás miatt, amiben a Szent Család és az újszülött Jézus előtt hódoló pásztorok arcának helyére kormánytagok és más közszereplők arcmása került. Az elsőfokú ítéletet pénteken helybenhagyta a másodfokon ítélő Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság szerint a kifogásolt ábrázolás nem a vallási közösséggel vagy annak tevékenységével kapcsolatban fogalmazott meg bírálatot.
A Népszava, a Népszabadság és a Magyar Hírlap is megváltoztatta fejlécét a címlapon. A hétfői napilapok a párizsi vérengzéssel foglalkoznak.
Barack Obama lett az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki egy kifejezetten leszbikusok, melegek, biszexuálisok vagy transzneműek számára készült magazin címlapjára került - közölte kedden az amerikai sajtó.