A pápa szerint a létbizonytalanság akadályozza a gyerekvállalást
Luxus lett a gyerekvállalás, és bizonytalanná vált a jövő.
Luxus lett a gyerekvállalás, és bizonytalanná vált a jövő.
Pont ugyanannyi gyerek született márciusban, mint egy évvel korábban, a halálesetek száma jelentősen csökkent.
A Covid miatt szinte mindenhol csökkent a várható élettartam az Európai Unió országaiban, így Magyarországon is – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat friss adataiból. HVG-ténytár.
A szokásosnál is hosszabb első napra lehet számítani az állam- és kormányfők csúcstalálkozóján. Csütörtökön délelőtt ugyanis Antonio Guterressel, az ENSZ főtitkárával tárgyalnak „kulcsfontosságú geopolitikai kérdésekről és a globális kihívásokról", majd munkaebéden vesznek részt az állam- és kormányfők, ezt követően veszi kezdetét a szokásos napirend.
Az óvodák esetében még rosszabb a helyzet, a férőhelyek egyötöde üres Fejér vármegye székhelyén.
Az év végére már nem Kína, hanem India lesz a világ legnépesebb országa. Bár a kormány egyre több eszközt bevet, ezek egyelőre hatástalanok a demográfiai krízis ellen. Nagyon sok kínai fiatal nem szeretne nemhogy három, de egy gyereket sem vállalni. A munkaerőpiac zsugorodása és a szociális ellátórendszer túlterheltsége az egyik legnagyobb probléma az ázsiai országban. A Deutsche Welle riportja
Hiába küzd a demográfiai áttörésért a kormány, Magyarország népessége rohamosan csökken, és ha ez nem lenne elég, öregszik is. Hogyan fogja befolyásolni az életünket a népességfogyás, az elöregedés – vagy éppen a migráció és a klímaváltozás? Magyarország 2050 sorozatunk nyitócikkében Tóth G. Csaba demográfussal beszélgettünk arról, hogyan alakulhat át az ország társadalmi szerkezete a nem túl messzi 2050-ig.
Kisida Fumio javasolni fogja a demográfiai politikára fordított pénzek megduplázását, és a válság kezelésére létrehoz egy új kormányügynökséget.
Hatvan éve nem látott statisztika jelent meg: csökkent Kína lakossága. Ez önmagában is épp elég nagy gond, ám az adat éppen akkor jelent meg, amikor a kínai gazdaságnak mindennél jobban szüksége lenne minél több fiatalra.
Szeptember végén, a parlamentben vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy új családpolitikai intézkedésként szja-mentességet kaphatnak a 30 év alatti, gyermeket vállaló nők is. Ez valóra is válik jövőre - jelentette be a miniszterelnök a nemzetközi sajtótájékoztatón. A részletekről a sajtótájékoztató után kezdődő kormányülésen döntenek. Az ígéret elhangzása után elkezdtük számolni, mennyit jelenthet ez az érintetteknek.
Szeptember és október után novemberről is rendkívül alacsony születésszámról számolt be a KSH, majdnem biztosra vehetjük, hogy 2011, 2013, 2018 és 2019 után ez lesz az ötödik olyan év, amikor 90 ezren sem születnek. A halálozási mutató eközben legalább a tavaly ilyenkorihoz képest jól alakult.
Folytatódik a születésszám drasztikus visszaesése, majdnem ezerrel kevesebb gyerek született szeptemberben és októberben is, mint tavaly olyankor. A demográfia jó híre az eközben, hogy a halálesetek száma mostanra visszatért oda, ahol a járvány előtti őszökön volt.
A baba és a mamája már meg is kapták az ENSZ szimbolikus címét.
Az ENSZ jelentette a hírt a "fontos mérföldkőről". A 9 milliárdos mérföldkőhöz várhatóan 2037-ben érünk el.
Majdnem ezerrel kevesebb magyar gyerek született idén szeptemberben, mint egy éve. Egy kevéssel a halálesetek száma is csökkent eközben.
Tavaly januárban 14 százalékkal kevesebb gyerek született a kontinensen, mint a megelőző néhány évben.
Még csak durva válság sem kellett ahhoz, hogy csökkenjen a születések száma, Magyarországon már 2021 végén is jóval kevesebben mertek belevágni a gyerekvállalásba, mint addig, így az augusztusi születésszám már jókora visszaesést mutat. A halálozások száma emelkedett eközben.
Hírünk a nagyvilágban: a "lányos tulajdonságokat" preferáló magyar oktatásról és a demográfiai károkat okozó, túl sok diplomás nőről szóló ÁSZ-jelentésről hírt adott a BBC is.
Évek óta nem volt egy július sem, amikor annyira kevesen születtek, mint idén. A halálozások száma is csökkent egy kevéssel.
Szexista sztereotípiákra építve fogalmaz meg ajánlásokat az Állami Számvevőszék elemzése, amely a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának a következményeit vizsgálja. A következtetésük az, hogy a túl sok diplomával rendelkező nő árt az ország versenyképességének és a demográfia helyzetének sem tesz jó.