#Demokratikus Koalíció (DK)

Kanadából is keresték a parlamentben éjszakázó Gyurcsányékat

Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakázott öt, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő, akik kedd délután öt órától szerda reggel nyolcig webkamerán és közösségi oldalakon keresztül tartotta a kapcsolatot az őket megkereső emberekkel.



Fotó: Gyurcsány és Vadai a parlamentben éjszakáznak

Gyurcsány Ferenc és párttársai az Országgyűlés plenáris ülésének befejezése után a parlamenti ülésteremben maradnak éjszakázni, hogy így tiltakozzanak az iskolarendszer átalakítása ellen. Gyurcsánnyal van Vadai Ágnes, Szűcs Erika, Varjú László is, Kolber István pedig épp egy erkölcstan könyvet nyújt át neki az MTI fotóján.





Gyurcsány: a TEK nélkül menjen a választók közé Orbán!

Gyurcsány Ferenc szerint továbbra sem szabad lemondani a teljes körű baloldali ellenzéki összefogásról – erről a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken a budapesti Szabadság téren beszélt, ahol nyilvános fogadónapot tartott. A volt miniszterelnök arra is kitért, hogy véleménye szerint kormányváltás esetén is csak a legkorábban 2016-ban pezsdülhet meg a gazdaság.




DK: a kormány magára hagyta a fogyatékos gyerekeket

A pedagógiai szakszolgálatok átszervezése is teljes káoszba torkollott. Számos bölcsődében, óvodában és iskolában szeptember 1-től megszűnt a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése. Több iskolapszichológust, gyógypedagógust, szociális munkást és gondozót kell munkába állítani, az iskolarendőrökre pedig semmi szükség - áll abban a közleményben, melyet a Demokratikus Koalíció alelnöke, Niedermüllet Péter jegyez.



Bauer Tamás: 2014 tétje

Mi az értelme a jövő évi választásnak? Miről dönt 2014? Sorozatunkban a választás szereplőit szólaltatjuk meg. Ezúttal a Demokratikus Koalíció alelnökének véleményét olvashatják.




Gyurcsány nem, de Gyurcsány szavazói kellenek

Az Együtt-PM szövetség a kormányváltás érdekében számít arra, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) szavazói 2014-ben ott lesznek a választófülkékben, amikor dönteni kell az Orbán-kabinet sorsáról – mondta a szövetség színeiben politizáló Karácsony Gergely kedden sajtótájékoztatón újságírói kérdésre. A független képviselőt arra kérték, kommentálja azt a hírt, hogy az MSZP és a DK kedden nem tudott megegyezni választási együttműködésről.






Ellenzéki egyeztetés: itt van Gyurcsány javaslata

Közös listát és közös jelölteket javasolt az MSZP-nek Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Elképzelésük szerint a választókerületeket és a listás helyeket a pártok támogatottságának megfelelő arányban osztanák fel, és a DK igényt tartana a közös lista második helyére. Bár csak az MSZP-vel tárgyaltak, az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodáshoz szeretnének csatlakozni - hangsúlyozta. A szocialisták nem nyilatkoztak. Múlt pénteken még egészen másról beszélt a DK elnöke.