Karácsony Gergely üdvözölte, hogy az MSZP "még egy ilyen kemény tárgyalási sorozatban sem rúgta fel azt a megállapodást, ami a kormányváltás alapja lehet, és amelyet néhány héttel korábban bejelentettünk". Hozzátette, szerették volna, ha létrejön valamilyen megállapodás, és az ügyet még nem tartja lezártnak.
Azt mondta, a jelenlegi választási rendszerben az ellenzék úgy tudja megmutatni az erejét, ha minden körzetben csak egy embert indítanak. "Mi a magunk részéről minden áldozatot meghoztunk azért, hogy ez megtörténhessen, és azt remélem, hogy ez valóban be is fog következni" – jelentette ki Karácsony Gergely, megjegyezve: Gyurcsány Ferenc feltehetően ismeri a választási rendszer által rárótt felelősséget, és "nyilván ennek a felelősségnek a tudatában fogja alakítani a politikáját".
Az ellenzék jelenleg sokszínű, és közös célja a kormányváltás, ez pedig indokolttá teszi, hogy a választókerületekben ne állítsanak egymással szemben jelölteket. Az pedig, hogy az Együtt–PM és az MSZP külön listával indul, lehetővé teszi a véleménykülönbségek bemutatását – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen különbséget látnak Gyurcsány Ferenc, illetve az MSZP elnöke, Mesterházy Attila között.
Arra a kérdésre, hogy miért fognak össze olyan politikusokkal, akik ellen korábban az LMP – amelynek listáján a Párbeszéd Magyarországért mostani képviselői is bejutottak a parlamentbe – létrejött, úgy reagált: az lenne a hitelvesztés, ha nem az ország érdekeinek megfelelően politizálnak.
Karácsony Gergely tagadta azt a sajtóinformációt, amelyik szerint az MSZP-vel kötött megegyezés értelmében az Együtt–PM-nek juttatott 31 választókerületből még húszban sem tudtak jelöltet állítani. Szerinte bizonyos körzetekben még zajlanak tárgyalások, de a választókerületek "túlnyomó többségében" megvannak a jelöltjeik. Pontos számot nem közölt.