#Demokratikus Koalíció (DK)

Lejárt Gyurcsány határideje – megszólalt a DK

A Demokratikus Koalíció – miután sem az MSZP, sem az Együtt–PM nem csapott le együttműködési felhívására – önállóan folytatja választási felkészülését, és valamennyi választókerületben saját jelöltet állít. Ugyanakkor továbbra is nyitottak az ellenzéki együttműködésre – közölték.








Mesterházy: "A Fidesz röhöghet rajtunk"

Az MSZP elnöke szerint a 2014-es választás Orbán Viktorról szóló népszavazás lesz. A DK párhuzamos jelöltállításáról azt mondta: fennáll annak a veszélye, hogy jelöltjeik kiütik egymást, miközben a "Fidesz röhöghet rajtunk", de ettől "nem kerül be a DK a parlamentbe, ettől nem kerül be az LMP a parlamentbe".









130 ezerre büntették Vadai Ágnest és Szűcs Erikát

A házelnök szerint a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló Vadai Ágnes és Szűcs Erika független képviselők megsértették az Országgyűlés rendjét, ezért Kövér László azt javasolja, mindkettejük tiszteletdíjából vonjanak le 130 ezer forintot.



DK: Itt az igazság Gyurcsány Soros-féle dollármillióiról

Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. balkáni országok roma integrációs programjaihoz kapcsolódó feladatok elvégzésére nyert 13 800 dollárt egy Soros Györgyhöz köthető alapítványtól – írta Gréczy Zsolt, a DK főkommunikátora. Gyurcsány perel a Heti Válasz-cikk miatt.


Kiterjesztenék a szavazati jogot Gyurcsányék

A párt módosító javaslatot nyújt be a választási eljárási törvényhez annak érdekében, hogy a 2014-es választáson az állandó magyarországi lakhellyel rendelkező, de külföldön tartózkodó magyar állampolgárok is levélben szavazhassanak.


Nol: hazugságvizsgálat gyengítheti a volt DK-s szereplő állításait

Poligráfos hazugságvizsgálatnak vetették alá a napokban a bajai videoügy több szereplőjét, köztük Király Györgyöt és állítólag Kőrös Gusztávot, a videó egyik készítőjét is, ez alapján a szocialista politikusnak nem volt köze a felvétel elkészítéséhez - írta a nol.hu vasárnap a Népszabadsághoz "különböző forrásoktól" érkezett tájékoztatásra hivatkozva.