#Demokratikus Koalíció (DK)

"Orbán Viktor miatt egész Európa Magyarországon nevetett"

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásában nem mondta meg, hogy mi a saját, illetve kabinetje álláspontja az uniós kormányközi megállapodásról. Parlamenti sajtótájékoztatóján a független képviselő Molnár Csaba DK-alelnök úgy fogalmazott, hogy a kormányfő beszédét "totális zavarodottság, üres locsogás, fájdalmasan silány szellemi teljesítmény" jellemezte.


Gyurcsányék lennének az idő urai

A Demokratikus Koalíció hétfőn benyújtotta az egyezményes koordinált világidő módosításáról szóló törvényjavaslatát a parlamentnek. Azt szeretnék, ha egy nap 26 órából állna, mert így több idő lenne az ellenzék hozzászólásaira.


Gyurcsány esete a narancsbuktás Mikulással - kampányol a DK

Nagy erővel zajlik a Demokratikus Koalíció (DK) tagtoborzása. Az újszülött Gyurcsány-párt 1500 tagnál tart, és a pártelnök becslése szerint hetente átlagban 400 fővel bővül a taglétszám. A baloldal új reménységének pécsi toborzásán jártunk, ahol az ünnepi időszakra tekintettel a Mikulás is képviseltette magát, Gyurcsány pedig az LMP-t dicsérte.



Századvég: a DK megjelenése mellett szűkült az LMP tábora

A politikai aktivitás az előző hónapok csökkenő tendenciája után decemberre stabilizálódott, enyhe mértékben emelkedett - írja a Századvég, amely szerint jól látható, hogy az ellenzéki platformon a Demokratikus Koalíció megjelenésével párhuzamosan csökkent az LMP támogatottsága.



Gyurcsány szerint ezt kérheti Orbántól az IMF

Gyurcsány Ferenc szerint a kormány - csakúgy, mint az általa vezetett kabinet 2008-ban - készenlétihitel-megállapodást köthet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint ennek két feltétele lesz: helyre kell állítani a gazdasági alkotmányosságot és meg kell szüntetni az ágazati különadókat. Kérdésesnek tartja azonban, hogy erre Orbán Viktor hajlandó lesz-e.






Hova tűnt a politika a híradókból?

Lassan teljesen kiszorul a politika a hírekből, a Demokratikus Koalíció pedig egyhetes csodának bizonyult – derül ki a Republikon Intézet legújabb médiaelemzéséből, mely az október 10. és november 4. közötti négy hét hétköznap esti híradóit vizsgálta.


Eltörölnék a telekomadót, bevezetnék a vagyonadót Gyurcsányék

A telekomadó megszüntetését, a bankadó megfelezését és Intézkedési tervet küldött pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) nevében a miniszterelnöknek Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, felsorolva az mindazt, amit véleményük szerint a kormánynak vállalnia kellene a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon. A javaslatok között szerepel a távközlési különadó megszüntetése, a bankadó megfelezése és a százmillió forint feletti vagyon megadóztatása.





Népszabadság: 1500 MSZP-s lépett át Gyurcsányékhoz

Egyelőre valamivel több mint négyezren írtak alá szándéknyilatkozatot vagy töltöttek ki belépési nyilatkozatot a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalícióba (DK), közülük 1300-1500-an korábban az MSZP tagjai voltak - írta a Népszabadság szerdán.


A DK szolidaritást vállal az MSZP-vel az "átmeneti" törvény ügyében

A Demokratikus Koalíció (DK) teljes szolidaritásáról biztosítja a Magyar Szocialista Pártot az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabállyal kapcsolatban, amely kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.



Gyurcsány: a Fidesz állítson új kormányt!

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a Fidesz parlamenti többségét kihasználva állítson új kormányt, amely visszavonja a jövő évi költségvetés tervezetét és megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal.