Utcára vonulnak a szakszervezetek szombaton
Tüntetést szerveznek a szakszervezetek december 3-ára a közszolgáltatások megmentéséért, amelyeket szerintük a kormányzati intézkedések veszélybe sodortak.
Tüntetést szerveznek a szakszervezetek december 3-ára a közszolgáltatások megmentéséért, amelyeket szerintük a kormányzati intézkedések veszélybe sodortak.
Országszerte körülbelül száz helyen tart félpályás útlezáró demonstrációt a LIGA Szakszervezetek pénteken. Az akcióval azt szeretnék elérni, hogy a kormány újra tárgyaljon velük az új Munka törvénykönyvéről szóló javaslat átdolgozásáról. A tervezet szerintük a munkavállalókat alapvetően hátrányosan érinti.
Hoffmann Rózsa nem érti, miért kellene távoznia posztjáról; az oktatási államtitkár ezt a hallgatók csütörtöki demonstrációjára reagálva mondta. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége által meghirdetett tüntetésen Hoffmann Rózsa menesztését sürgették.
Közösségi oldalon szervez útlezárásokat az október elején alakult Magyar Szolidaritás Mozgalom. A szervezetet már csaknem hatezren "lájkolták" a Facebookon, a ma kezdődő akciósorozatról Árok Kornél beszélt a Klubrádiónak.
Országos tiltakozó demonstrációt hirdet a fővárosba október végére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK); a hallgatói szervezet elfogadhatatlannak tartja a készülő felsőoktatási törvényben tervezett "bújtatott tandíjat és a diákok röghöz kötését".
Felfüggesztettek kedden egy vitatott bányaprojektet Peruban, miután a lakosság napok óta egyre hevesebben tiltakozik a beruházás ellen, a demonstrálók pedig a rendőrökkel is összecsaptak.
Öt budapesti és két vidéki helyszínen - Szegeden és Békéscsabán - folytatja pénteken útlezárásos demonstrációját a Liga Szakszervezetek a Munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer megváltoztatása ellen, valamint a háromoldalú szociális párbeszéd visszaállítása érdekében - közölte a szakszervezeti tömörülés kedden.
Gumilövedékeket is használhat a londoni rendőrség a szerdára tervezett nagyszabású diáktüntetésen, ha a megmozdulás a korábbi demonstrációkhoz hasonlóan erőszakba torkollik - a hírt kedden erősítette meg hivatalosan a Scotland Yard.
A szakszervezetek péntek reggel hét órakor megkezdett forgalomlassító demonstrációja a legtöbb helyszínen már véget ért, az MTI tudósítói szerint sehol nem történt rendkívüli esemény.
Felfüggesztették a félpályás demonstrációt a résztvevők a XI. kerületben lévő Budaörsi úton, így hamarosan felszabadulhat az M1-es és az M7-es autópálya fővárosba vezető szakasza is - közölte Fiedler Péter, a LIGA Szakszervezetek kommunikációs vezetője.
Borsod-Abaúj-Zemplénben a balesetveszélyes, ködös idő miatt a 37-es számú főúton, a bekecsi elágazásnál befejezték forgalomlassító demonstrációjukat a szakszervezetek, a tüntetők úgy döntöttek, hogy a miskolciakhoz csatlakoznak. Ugyancsak a balesetveszély miatt Miskolcon, a Felsőzsolca felől érkező forgalmat rendőri irányítás szabályozza.
A buszokon elhelyezett kék szalaggal tiltakoznak a Zala Volán szakszervezetei a munkavállalókat érintő intézkedések ellen – közölték az érdekvédők csütörtökön.
Egységes tarifáért és az úgynevezett taxirendőrség felállításáért tartott szerdán délután forgalomlassító felvonulást az egyik taxis szakszervezet. Az érdekképviseletek június óta tárgyalnak a fővárossal, egyelőre kevés eredménnyel. A szervezők délután petíciót adtak át a főváros vezetésének. Tarlós István főpolgármester várhatóan néhány hét múlva tárgyal a taxisokkal.
Forgalomlassító demonstrációt tart jövő szerdán Budapesten a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete, mert megszakadtak tárgyalásaik a fővárossal; a TGFSZ fix tarifát szeretne bevezettetni.
A civil mozgalmak összefogását hangsúlyozta a hvg.hu-nak Árok Kornél, az október 23-i, több tízezer fő részvételével lezajlott megmozdulásról. Ezzel együtt úgy látja, az ilyen szerveződések a parlamenten kívül tehetetlenek, főleg, hogy a kormánypártok "hatalmuk bebetonozására" készülnek.
Az Új Színház előtt a Laboratorium Animae Színházi Társulat és a Színház Alternatív Facebook-közösség szervezett tüntetést, ahol a résztvevők Dörner György igazgatói és Csurka István intendánsi kinevezése ellen tiltakoztak. A tüntetést a Tarlós István által leváltott igazgató, Márta István nyitotta meg. Felszólalt Fábry Sándor is, akinek "viccei" nem nyerték el a közönség tetszését.
Mintegy ezer egyetemi hallgató demonstrált az új felsőoktatási törvény tervezete ellen csütörtökön Miskolcon az intézmény főbejárata előtt.
Tüntetést szervezett az MSZP Pest megyei területi szövetsége szerda este a Nemzetgazdasági Minisztérium elé. A Biztonságot és szabadságot Pest megyében! címmel megtartott rendezvényen a párt több vezetője is részt vett.
Több százan tüntetnek a Parlament előtt hétfő este a Város Mindenkié csoport szervezésében az utcán lévő hajléktalanokat fenyegető törvénytervezet ellen, melyet a parlament ma tárgyal. Fotógalériánk a helyszínről.
Forgalomlassító demonstrációval tiltakoztak pénteken pátyiak a Pest megyei településre bevezető utakon megszaporodott balesetek miatt, a környék forgalmi "rendjének" megváltoztatása érdekében – közölte a megmozdulás főszervezője.