Ivanyos Judit - Zubor Zalán Itthon

Csatáry az SS-t is megdöbbentő módszerekkel irányította a gettót

A német katonákat is meglepő kegyetlenséggel irányította Csatáry László a zsidók deportálását a kassai úgynevezett „első” zónából, amely a magyarországi holokauszt nyitányának tekinthető. A tanúvallomások szerint a rendőrparancsnok korbáccsal verte a foglyokat, a nőket megalázó motozásoknak vetette alá és lövetett a menekülőkre. Kassán járva a gettó és a szinte teljesen elpusztult zsidó közösség nyomait kerestük.

hvg.hu Vélemény

Karsai-Ungváry vita: kik a vidéki zsidóság eltűnésének fő felelősei?

Máig kísért a rejtély: miképpen tudták 1944. május 15-től július elejéig, néhány hét leforgása alatt összeszedni, gettókba gyűjteni, bevagonírozni és a haláltáborokba szállítani a vidéken élő, félmilliós lélekszámú magyar zsidóságot? Kit terhel a fő felelősség? A német megszállókat? A Sztójay-kormányt és -adminisztrációt, amiért még a németeknél is lelkesebben küldték a halálba honfitársaikat? Karsai László és Ungváry Krisztián eltérően látják az akkori eseményeket.

MTI Itthon

Botka: sem okunk, sem lehetőségünk felejteni

Ma felejteni sem okunk, sem lehetőségünk nincsen - jelentette ki Botka László (MSZP) polgármester a szegedi és a Szeged környéki zsidók deportálásának 65. évfordulója alkalmából rendezett gyászistentiszteleten vasárnap a csongrádi megyeszékhely zsinagógájában.

Ösztöke, katószeme, pemet, langalló…

Ösztöke, katószeme, pemet, langalló…

Kommandósok hozták a bíróságra az Iszlám Állam tagját, elrendelték a letartóztatást

Kommandósok hozták a bíróságra az Iszlám Állam tagját, elrendelték a letartóztatást

Kiadták a figyelmeztetést: azonnal cserélje le a Facebook-jelszavát

Kiadták a figyelmeztetést: azonnal cserélje le a Facebook-jelszavát

Készüljön, visszatér a fagy

Készüljön, visszatér a fagy

A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát

A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát

12 másodperc, és nyár van – Porsche 911 kabrió menetpróba

12 másodperc, és nyár van – Porsche 911 kabrió menetpróba

Magyarország–Horvátország - 2-1 - vége

Magyarország–Horvátország - 2-1 - vége

Norvég cég épít lebegő, napelemes erőművet Albániában

Norvég cég épít lebegő, napelemes erőművet Albániában

Különleges repülőgép érkezik hétfőn Ferihegyre

Különleges repülőgép érkezik hétfőn Ferihegyre

Emlékszik még a gémkapocsra az Office-ból? Valami furcsát művelt vele a Microsoft, és senki sem érti

Emlékszik még a gémkapocsra az Office-ból? Valami furcsát művelt vele a Microsoft, és senki sem érti

Vigyen haza egy Picassót!

Vigyen haza egy Picassót!

A címlapról ajánljuk