Megoldhat-e milliók deportálása bármit is a Közel-Keleten, ahogyan azt több izraeli miniszter is képzeli?

Amikor a nyilvánosság megtudta, hogy Izraelben egyesek kétmillió ember kitelepítésével képzelik felszámolni Gázában a Hamászt, arra talán a legzsigeribb reakció egy hitetlenkedő legyintés lehetett, hiszen a XXI. században senki sem gondolhatja komolyan, hogy ilyesféle eszközöket megengedhet magának, különösen nem olyan állam, amelyik politikai és erkölcsi szempontból is a Nyugathoz sorolja magát.

Igen ám, de az ötlet propagátorai között a Netanjahu-kormányzat több miniszterét is megtaláljuk, márpedig egy nyugati típusú demokratikus kormányzat tárcavezetőinek kijelentéseit illik komolyan venni, még ha olyasmit is süt ki belőle a helyi sajtó, hogy a kormány tárgyalásokat is folytat a gázai palesztinok befogadásáról olyan csábító földi paradicsomok vezetőivel, mint Csád, Ruanda, vagy éppen a Kongói Köztársaság.

Bár tény, hogy ezt a kiszemelt célállamok és az izraeli kormány is tagadta, adódik a kérdés, hogy ha a médiában terjedő hírek valótlanok, viszont a kényszermentes kivándorlásról több esetben is dokumentáltan beszéltek izraeli kormánytagok – sőt, olyan is volt, aki erről publicisztikában értekezett –, akkor azt mégis hogyan képzelik el?

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök

AFP / Ronen Zvulun

Ez azért is érdekes, mert a hírbe hozott befogadó országok meglehetősen távol esnek a Közel-Kelettől, ami két dolgot is jelenthet. Vagy azt, hogy a Netanjahu-kormány nemcsak Gáza kiürítését akarja elérni, hanem azt is, hogy az onnan eltávozott palesztinok ne egy Izraellel határos országban telepedjenek le, vagy azt, hogy a szomszédos államok nem kérnek a palesztin menekültekből. Persze lehet szó ezen két felfogás keveredéséről is.