Tetszett a cikk?

72 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2016-ban egy alföldi megyeszékhelyen végre felhúzzák a városból elhurcolt zsidók emlékfalát. Ma ezen kívül egy bútoráruházba falazott régi zsinagóga, borostyánnal benőtt sírkövek, belvárosi házak a hátrahagyott nyomai az egykoron a polgári réteget jelentő zsidóságnak. A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából a saját szülővárosomba tértem vissza, mert Békéscsaba történelmében ott sűrűsödik a huszadik századi vidéki ember minden elfojtott traumája.

Kezdjük a személyes indíttatással. A gimnázium befejezéséig Békéscsabán éltem, akkor még a holokauszt helyi vonatkozása nem képezte a középiskolai tananyag részét, otthon sem volt ez téma sosem. Ami mégiscsak meglepő, mert bár nincsenek a családomban zsidó felmenők, a település arculatát a mai napig meghatározza a zsidó örökség.

Mint később megtudtam, a városközpontnak rengeteg háza magán viseli az egykori zsidó polgárság nyomait, elég csak a másfél éve leégett ipari műemléket, az egykoron az ország második legnagyobb gőzmalmaként számontartott Rosenthal-malmot említeni. Van a településnek egy kevesek által látogatott, szép izraelita temetője – benne a legrégebbi sírkő 1821-ből származik –, és egy használaton kívüli ortodox, illetve egy neológ zsinagógája is, igaz, ma már eléggé átformálta őket az idő közönye. Előbbiben egy léghűtési szaküzlet székel, utóbbira, a valaha kéttornyos, hagymakupolás épületre pedig, miután tornyait, oromzatait lebontották, gyakorlatilag ráhúztak egy bádogdobozt, és amióta az eszemet tudom, bútorüzlet működik benne. Hogy kik, meddig használták ezeket a zsinagógákat, kik építtették a főutcán a házakat, kiket, mikor temettek el a zsidó temetőben, az valamiért sosem merült fel kérdésként sem a tanórákon, sem a családban.

Valaha neológ zsinagóga, ma bútorbolt.
©

Emlékszem, Török Ferenc 2017-es filmje, a kollektív bűnösségről szóló 1945 indított el bennem valamit. Ekkor gondolkodtam el talán először azon, hogy például hol volt és vajon mit csinált a többi békéscsabai, amikor éppen deportálták a szomszédokat. Hol voltak ekkor és mit csináltak a dédszüleim? Először a nagyszülőket kérdezgettem rég elfojtott családi történetekben bízva, de azon az egy félmondaton kívül, amit a nagyapám elejtett („arra emlékszem, egyszer valakik kiabáltak az utcában, hogy menjünk ki a gátra »zsidót verni«, de végül nem mentünk”), előrébb nem jutottam.

Az viszont feltűnt, hogy maga a város is csak lassan engedett teret az emlékezésnek.

Nem kevesebb, mint 72 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy aztán 2016-ban méltó emlékfalat állítsanak a településről és a környékről elhurcolt, több ezer zsidónak.

A falon az áldozatok gránitlapokra vésett nevei olvashatók a 2004-ben megnyitott Új Zsinagóga kertjében, de a névsor még mindig nem teljes, az emlékmű nincs befejezve.

A 90 méter széles Holokauszt Emlékmű Békéscsabán.
©

A kérdés egy ideje motoszkál bennem: vajon miért várt a város egy emberöltőt ahhoz, hogy elkezdjen elszámolni a saját lelkiismeretével? A választ Balogh Istvántól, az emlékfal névsorának összeállítójától, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem adjunktusától kapom meg: halmozódó sérelmekről, demográfiai űrről és a huszadik század magyar társadalmát egészében is jellemző tabusításról, az elhallgatás évtizedes gyakorlatáról beszél.

Pillanatok alatt tűntek el az orvosok, ügyvédek, kereskedők

1944 júniusában körülbelül hatezer zsidó embert deportáltak Békés megyéből, ezen belül csak Békéscsabáról 2500 zsidót tettek vagonokba. Napokon keresztül gyűjtötték őket a vasúthoz közeli dohánybeváltó raktárépületébe, ez volt a térség gyűjtőtábora, onnan pedig június 22-én és 26-án, két transzportban vitték el az embereket Auschwitzba. Az Alföldön a fővároshoz vagy az északkelet-magyarországi városokhoz képest valamivel kisebb volt a zsidók aránya, őket viszont gyakorlatilag mind vagy munkaszolgálatra vagy megsemmisítő táborba vagy pedig Strasshofba vitték, Bécs környékére, ahol a helyi vállalatok rabszolgamunkára kiigényelhették a zsidókat.

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor 1944-ben.
©

Az járt a legjobban, akit Strasshofba szállítottak – mondja a Békés megyei zsidóság kutatója, mert ott legalább nem voltak gázkamrák, a gyerekeket és az időseket is életben hagyták. A Szegedre, Debrecenbe, Szolnokra visszatérő túlélők magasabb száma éppen azzal magyarázható, hogy egy részüket „csak” Bécsig vitték, ám a viharsarki megyeszékhely, Békéscsaba zsidó lakosságát túlnyomórészt az Auschwitzba tartó vagonokba zsúfolták. Kevés olyan eset ismert, amikor a dél-alföldi településen sikerrel bújtattak vagy mentettek meg zsidó embert (a 2500 deportált személyre jelenlegi tudásunk szerint mindössze körülbelül 15 ilyen történet jut), a menlevelek pedig idáig már nem jutottak el: mire ősszel a svájciak és a svédek elkezdték osztani a védelmet nyújtó papírokat Budapesten, addigra már a vidéki zsidóság nagy részét megölték.

Az auschwitzi deportálások túlélőinek arányát transzportonként 6-10 százalék körülire teszik. Ennek megfelelően Békéscsabára a koncentrációs táborokból mindössze 182 túlélő, emberi roncs tért haza, többségükben fiatalabb nők. Az Auschwitzba deportált 14 év alatti gyerekek közül egy sem élte túl a holokausztot. A munkaszolgálatra behívottak közül 200 férfi maradt életben. Egy részük azonnal továbbállt Palesztina (később Izrael) felé, és csak kevesen tudták az életüket újrakezdeni. Többen, szembesülve a szeretteik elvesztésével, öngyilkosságot követtek el.

Békéscsabán a lakosság csupán három százaléka volt zsidó származású, viszont ez a három százalék jelentette a helyi kulturális, értelmiségi elit számottevő részét. A város jelentősége csak Trianon után nőtt meg, amikor a település infrastrukturális szempontból átvette a Romániába került Arad szerepét, és az addig agrárjellegű, nagy parasztközösségben az egyszer csak megjelenő gazdasági, kereskedői, értelmiségi űrt a zsidó emberek töltötték be. A nagy történelmi múlttal rendelkező nyugat-magyarországi megyeszékhelyeken sokkal kisebb arányban jutottak a zsidóknak kulcspozíciók – ügyvédi, orvosi, kereskedői, kultúraszervezői állások –, mint itt.

Az 1894-ben felavatott ortodox zsinagóga homlokzata Békéscsabán.
©

Így történhetett meg, hogy mikor a zsidó embereket elvitték Békéscsabáról, egyben a város kulturális, gazdasági tőkéjét is elpusztították. Ebből a szempontból a békési központ egyedülálló. „Az, hogy egy megyeszékhelyen ilyen alacsony a túlélők aránya, és ilyen jelentős a zsidóság kulturális részvétele, különösen igaz volt Békéscsabára” – fogalmaz Balogh István.

1944-ben egy szempillantás alatt tűnt el ez a réteg. Az elkülönítés, az összegyűjtés gyorsan zajlott,

pillanatok alatt bezáratták az összes zsidó üzletet a városban, 500 ipari, kereskedelmi egységre, vállalatra került lakat egyik napról a másikra, ezeknek később a nem zsidó kereskedők lettek haszonélvezői. A járásokból egy csapásra eltűntek az állatorvosok, a lakatosok, az orvosok, azok, akik az akkor induló aratáskor a mezőgazdaság nélkülözhetetlen emberei voltak.

A hirtelen változást nem lehetett nem észrevenni.

„Akkoriban a helyiek közül sajnos meglepően sokaknak volt közük a kiközösítéshez, az összeíráshoz, az összegyűjtéshez, vagy haszonélvezői voltak az üzletek kiigénylésének, szétosztásának, annak, hogy beköltözhettek egy jobb minőségű lakásba.

Tudtak arról, hogy mi történik

– teszi hozzá a kutató.

A hatalom persze már jó előre gondoskodott arról, hogy aztán a nép javarészt szó nélkül tűrje a kisebbséggel való kegyetlen bánásmódot. Balogh István felidézi: az ellenséges hangulatot megalapozta, hogy az 1920-as években született generáció a revizionista propagandába nőtt bele, az igazságtalanság alapélményébe, a frusztrációba, a veszteségélménybe, a bűnbakkeresésbe. Ez a nemzedék pedig a 30-as évek utolsó harmadában már felnőtt újságolvasóként szívhatta magába a hivatalos narratívát, miszerint a zsidóknak nem jár ugyanaz, mint a nem zsidóknak.

Ez az ország, nagyon is felelős volt abban, hogy ezen emberek közül csak nagyon kevesen érezték azt, tenniük kell valamit a zsidók érdekében.

A legtöbben persze nem tudták, hogy a zsidókat megsemmisítő táborokba viszik, de a hatalom elhitette velük, hogy a szomszédok élettérszűkítése, jogainak megfosztása teljesen rendben van, és ennyi amúgy is „kijár a keresztény embernek”. Volt olyan Békés megyei település, ahol már azelőtt elkezdték kiosztani a zsidó vállalkozók üzleteit, hogy megindultak volna a deportálások. Az élelmesebbek, legyenek azok akár egyházi személyek, hamarabb lecsaptak „az ölükbe hullott lehetőségre”; levélben fordultak a helyi elsőfokú hatósághoz, a főszolgabíróhoz vagy a jegyzőhöz, hogy igény tartanak mások boltjaira, lakásaira. Az üresen maradt házakat teljesen kifosztották, gyakran még a parkettát is felszedték, csak a falak maradtak.

©

Mire az utolsó túlélők is hazatértek, nemcsak a saját ingatlanjaikra nem ismertek rá, de jóformán a városra sem. Békéscsabán ugyanis 1947-48-ban a Beneš-dekrétumok értelmében lakosságcsere is lezajlott: a szlovákok közül sokan kitelepültek, helyükre magyarokat hoztak be. A holokauszt túlélői egy felbolydult városban próbáltak új életet kezdeni, és ha közülük néhányan talpra is tudtak állni, az államosítások miatt túl sokáig nem örülhettek újjáépített vállalkozásaiknak.

Balogh István elmondja, hogy a zsidók traumájának személyes és közösségi szinten történő feldolgozása nem csak a még 1956-ban is feltörő – egyébként a mai napig félig-meddig tabuként kezelt – antiszemitizmus miatt maradhatott el a huszadik században. Az egyéb, tipikusan huszadik századi traumák, sérelmek, és más bűnök rakódtak a holokauszt egyre halványuló emlékére.

„Beállt az egypártrendszer, jöttek az államosítások, a kuláklisták, a kitelepítések, az osztályidegenség, sokak emlékeiben ott voltak az orosz katonák által elkövetett rémtettek, a málenkij robot. Hirtelen már semmiről sem lehetett beszélni, nemhogy a zsidók ellen elkövetett bűnökről. Mindenkitől elvettek mindent, mindenkit ért valamilyen veszteség, és ott maradt egy csomó ember különféle sérelmekkel, egymásra rétegződő traumákkal” – teszi hozzá a kutató.

Az 1949-től kezdődő és rendszerváltásig tartó időszak nem adott lehetőséget arra, hogy a holokausztban vállalt felelősségével a város szembenézzen. Azok, akiknek ez igazán fontos lett volna, a túlélők és leszármazottjaik, kevesen maradtak.

A 2004-ben megnyitott Új Zsinagóga.
©

Balogh István kitér arra is, hogy a megyeszékhelyek közül Békéscsaba az egyetlen, ahol ilyen későn, a 2010-es években készült el végül az emlékmű. „Ahol erős túlélni akarás volt a zsidó közösségben, vagy a túlélők elegen voltak ahhoz, hogy felállítsanak egy emlékművet, ott azt felállították. Így történt ez Egerben, Pécsett, Zalaegerszegen. De Békéscsabán nagyon nagy volt a vérveszteség, kevesen jöttek vissza. A túlélőknek egyszerűen nem volt kapacitásuk erre. Eleinte csak egy jelképes, kisméretű emlékhely készült, ami pontosan jelzi azt, hogy mennyire kifacsarták és tönkretették azt a hatalmas gazdasági, szellemi és kulturális potenciállal rendelkező közösséget, ami olyan embereket adott az országnak, mint a Nyugat első generációjának könyveit kiadó Tevan nyomdász család vagy a festőművész Jankay Tibor.”

Hozzáteszi, egy emlékfal felállítása a rengeteg név felkutatása miatt „pepecs munka”, és nem igazán van már, aki ezt rajta kívül a térségben folytatni tudná. „Ahol 20-30 évvel ezelőtt nem fogtak hozzá, ott ma már nem is élnek azok az emberek, akik tudnának egy ilyen kaliberű munkához érdemben segíteni.”

Békéscsabán a hajdani több ezer fős zsidó közösségből mostanra mindössze néhány tucat ember maradt.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Honvédkórház orvosa szerint egyre fiatalabbak kerülnek súlyos állapotba a koronavírus miatt

A Honvédkórház orvosa szerint egyre fiatalabbak kerülnek súlyos állapotba a koronavírus miatt

A Néppárt megszavazta az új eljárási szabályokat, a Fidesz kilép

A Néppárt megszavazta az új eljárási szabályokat, a Fidesz kilép

Marabu Féknyúz: Írja alá, doki!

Marabu Féknyúz: Írja alá, doki!