#devizahitelesek

Róna Péter: Mire bevezetnénk az eurót, már nem lesz

Mire adoptálnánk az eurót, már a többieknél sem lesz – vélekedik Róna Péter közgazdász (68), aki élesen bírálja a Nemzeti Bank monetáris politikáját, ellenzi az adócsökkentést, és nincs hasra esve a multiktól. Róna Péter 1986-tól 1990-ig a Schroder bankház elnök-vezérigazgatója, 1990 és 2004 között a magyarországi befektetésekkel foglalkozó Első Magyar Alapítvány elnök-vezérigazgatója volt.



A devizahitelesek gondjait nem a forint okozta

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a devizahitelesek jelenlegi gondjait valójában nem a forint jelentős árfolyamkilengése okozta. A forint árfolyamgyengülése nem volt akkora még 2009 elején sem, mint amit az indokolt volna, hogy az ország gyakorlatilag pénzügyi krízisen ment át 2008 végén, 2009 elején - mutatott rá.



Lakáshiteleseket védő jogszabályt alkot a szociális tárca

A lakáshitelesek védelmében a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megalkotja az átláthatóbb adatszolgáltatást lehetővé tevő rendeleteket, illetve a szükséges törvényjavaslatokat szeptemberben az Országgyűlés elé terjeszti - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.


Bicskanyitogató szerződésmódosítási indokok

Az esetenként képtelen banki szerződésmódosítási indokok többoldalas felsorolása különösképpen bicskanyitogató akkor, amikor a válság hatására egyre több az adóssággal túlterhelt, lakását elvesztő ügyfél. Közülük sokan feketepénzekből működő ingatlanhitelező csoportok áldozatává válnak.



A bankok állítólag nyitottak a devizahiteleseket mentő javaslatokra

A bankok nyitottak minden javaslatra, ami a jelenlegi gondokat enyhítheti – mondta Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója a kormányfő vasárnapi bejelentésére reagálva. Bajnai Gordon miniszterelnök a vasárnapi kormányülést követő sajtótájékoztatón azt mondta: részben a forint stabilitásának megteremtésével, részben banki megállapodásokkal szeretnék megakadályozni, hogy a devizahitelesek indokolatlanul elveszítsék otthonaikat.