#devizahitelesek

Frankrögzítés: Matolcsy szembe megy Lázárral

Matolcsy György csütörtökön cáfolta azt a több banki forrásból megerősített értesülést, miszerint a kormány a svájci frank törlesztési árfolyamának befagyasztását tervezi a frankhitelesek védelmében. Ezzel azonban egyúttal Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét is cáfolta, aki elismerte, hogy a devizahitelesek megsegítésében az árfolyam rögzítése az egyik lehetőség – írja a Hírszerző.

Hírszerző


Sebők János: Az aládúcolt ország – amiről Orbán Viktor szólt, de nem beszélt

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján ismét a szokásos, indulatoktól fűtött politikai handabandázás folyt a parlamentben, holott tíz hónapi kormányzás után, s az egyre súlyosbodó pénzügyi-gazdasági-szociális válság közepette a miniszterelnöktől és az ellenzékétől is okkal vártunk volna konkrétumokat, fontos bejelentéseket, cselekvési programot, illetve javaslatokat.



Öt kérdést tett fel Orbánnak az MSZP

Az MSZP azt várja, hogy Orbán Viktor az adórendszer veszteseinek kárpótlásáról, a bajba jutott devizahitelesek megsegítéséről, az önkormányzatok helyzetéről és a munkahelyteremtés állásáról is beszámoljon hétfői évértékelő beszédében.

MTI

Megjelentek a lakáspiacon a kényszereladók

Az Otthon Centrum közölte: a deviza alapú lakáshiteleknél hat százalék, a forint alapúaknál négy százalék körüli a kilencven napon túli késedelemben lévő hitelesek aránya, és bár a nehéz helyzet ellenére a megszorult tulajdonosok még nem szánták rá magukat tömegesen az eladásra, a kényszerértékesítés már megjelent a piacon.

MTI

Londoni elemzők: komoly kockázat lenne az enyhébb alapállású MNB

A Morgan Stanley elemzői szerint az enyhébb kamatpolitikának és az inflációs cél esetleges emelésének "paradox" következménye lehet a forint olyan mértékű gyengülése, hogy a devizahitelesekre ebből eredő negatív hatás messze meghaladná azt a könnyebbséget, amelyet a gazdaság számára jelentene például a jelenleginél 0,5-1,00 százalékponttal alacsonyabb jegybanki kamatszint.

MTI

Hitelcsapda: meddig nyomorít még bennünket a svájci frank?

A svájci frank árfolyama az utóbbi napokban csökkenőben van (ma délben 214 forint közelében állt) a pár nappal korábbi nagy riadalmat okozó csúcsdöntési kísérlete után. A devizahiteleseknek ez egyelőre csak apró könnyebbség, hiszen a 2006-2008-as időszakban, amikor kölcsöneiket felvették, az árfolyam a 150-180 forintos sávban mozgott. Mára tömegessé vált a fizetésképtelenség és százezreket fenyeget anyagi csőd. Vajon mikor szabadulhat meg az ország ettől a csapástól?

Meixner Zoltán (hvg.hu)

Devizahitelesek kétségbeejtő helyzetben – tavasszal robbanhat az adósságbomba

Lénárd Mariann, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének (BHKE) főtitkára, aki első kézből értesül a devizahitelesek helyzetéről, úgy véli, az időzített adósságbomba akár már ez év tavaszán „robbanhat". A PSZÁF adatai és a BHKE becslése szerint 2011-ben 300 ezer családot, közel egymillió embert fenyeget a csőd, ami évtizedekre ható pusztítást végezhet a magyar középosztály soraiban.


Itt a garancia arra, hogy nem hárítják át a bankok a bankadót

Kormányrendeletben határozták meg, hogy a lakáscélú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződéseknél a pénzügyi intézmény a kamat egyoldalú emelését csak a forrásköltségek növekedésével, a hitelkockázat változásával, illetve az adott tevékenység költségét növelő, a hitel-, kölcsön- és lízingszerződéseket szorosan és közvetlenül érintő jogszabályváltozással indokolhatja.

MTI

Elfogadta a Ház a devizahiteleseket segítő csomagot

A hatályba lépés után a bankoknak középárfolyamon kell már kiszámolniuk a lakáscélú devizakölcsönök törlesztőrészletét. Emellett megtiltják a hitelfelvevők számára hátrányos, egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést és bizonyos feltételek mellett lehetővé teszik az ingyenes előtörlesztést, valamint a futamidő meghosszabbítását.

FH
  • FH
  • Hírszerző


Könnyítések a devizahiteleseknek – már október közepétől?

Csaknem 1 millió lakáshiteles terheit könnyítené az új törvény, amelyről várhatóan október közepén szavaz a Parlament – derült ki Kósa Lajos és Rogán Antal péntek délutáni, közös budapesti sajtótájékoztatóján. Azt is megtudtuk, hogy Rogán változatlanul reklamálja a bocsánatkérést Pásztor Tibortól, a kerület szocialista polgármester-jelöltjétől, aki Deutsch Tamást korábban „fideszes dísz-zsidónak”nevezte.

unknown

Hogyan lehetne a devizahiteleket újraszabályozni?

A korábbi előírások nem akadályozták meg, hogy a bankok kihasználják piaci erejüket. A pártok utólag próbálnak korlátozó szabályokat kialakítani. Ha figyelmen kívül hagyják a bankok költségeit és érdekeit, akkor csökkenhet a gazdasági növekedés - olvasható a Szuverén.hu oldalon.

hvg.hu


Hetekig eltarthat a kormány és a bankok közötti tárgyalás

A Világgazdaság úgy tudja, kedden folytatódtak a tárgyalások a Magyar Bankszövetség és a Fidesz-frakció között a Kósa Lajos és Rogán Antal országgyűlési képviselők által kezdeményezett nyolcpontos adósmentő csomagról, ám a megegyezésig akár hetek is eltelhetnek még.

MTI

A forinthiteleseken is segítene a kormány

Orbán Viktor szerint a bajba jutott forinthiteleseken is segítene a kormány a devizahitelesek mellett, de csak azokon, akik lakáskölcsönt vettek fel, a gépjárműhitelesek nem számíthatnak segítségre.

MTI


Rogán nem tévedett: nálunk a világ svájcifrank-hiteleinek tizede

Más közép-európai országokban nem engedték annyira elharapózni a svájcifrank-alapú hiteleket, mint nálunk. A kialakult helyzetért komoly felelősség terheli az előző kormányokat – mondta a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke.

hvg.hu

Matolcsy: több tízezer devizahitelesnek segíthet az eszközkezelő

A kormány azzal számol, hogy néhány tízezer bajba jutott devizahitelesen segíthet a hamarosan felállítandó nemzeti eszközkezelő társaság, amely a Magyar Fejlesztési Bank egyik leánytársaságaként jöhet létre – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön reggel a tv2 Mokka című műsorában.

MTI