Itt a nagy terv: így csiszolná a magyarok idegennyelv-tudását a kormány
Nyelvtanulási diákhitel, több feliratos film – íme két tétel a tervek közül. Elfogadták a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatát.
Nyelvtanulási diákhitel, több feliratos film – íme két tétel a tervek közül. Elfogadták a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatát.
Inkább mobilt, készpénzt és bérelőleget kapnak cafeteriában a munkavállalók, de a diákhitel-törlesztés is közkedvelt lesz.
Diákhitelből is lehet jó befektetés, mondja egy szakértő.
Év elejétől kedvezményt kapnak a családos diákhitelesek.
Egész kis kampánybeszéd kerekedett Orbán Viktor szokásos rádióinterjújából pénteken: leginkább a gazdaságról volt szó, többek között a diákhitel kamatának eltörléséről és a lehetséges őszi nyugdíjemelésről. Persze azért szó esett az ún. Soros-tervről, illetve az ezzel kapcsolatban tervezett újabb nemzeti konzultációról.
A játékfüggő fiatalember úgy akart végezni édesanyjával, ahogy azt a Fargo című tévésorozatban látta.
Tízezer eurós kiadással számolhat egy átlagos egyetemi polgár évente Nagy-Britanniában. Ha nincs komoly családi támogatása, akkor hitelt kell felvennie vagy munkát kell vállalnia a tanulmányok mellett. Skandináviában viszont az egyetemista diákok jó része még állami segélyre is számíthat, ha felsőfokú tanulmányokat folytat.
Székely László ombudsman szerint nem tehet különbséget az anyák és az apák között a magyar állam.
A vállalkozó azt mondta, semmit sem tudott a javaslatról.
A Diákhitel Központ közzétette a diákhitel kamatát.
Remélhető, hogy a Magyar Követeléskezelő Zrt. (MKK) rugalmasabb lesz a diákhitel-követelések behajtásánál, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt - nyilatkozta a keddi Magyar Nemzetben Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökhelyettese.
A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik - jelentette be Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Aki néhány napon belül nem adja le az igénylési kérelmét, legközelebb csak az őszi félévben juthat pénzhez.
Nagyon úgy fest, hogy hamarosan már nemcsak a főiskolai-egyetemi képzésre lehet felvenni diákhitelt, hanem piaci, akkreditált és duális képzésre is, következtethető ki egy parlamenti írásbeli kérdésre adott NFM-államtitkári válaszból is.
Általában az arra jogosultak 20 százaléka veszi fel a Diákhitel2-t.
A 14 éve felvehető, szabadfelhasználású Diákhitel1 kamata sosem látott szintre csökken 2016-ban.
Július elesejétől 4,9 százalékra csökkent a kamat.