Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Diákhitel Központ közzétette a diákhitel kamatát.
Továbbra is 2,3 százalék marad a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata július 1-je és december 31-e között. A kötött felhasználású Diákhitel2 pedig marad kamatmentes.
A Diákhitel Központ közleményében azt írta, ez a következetes finanszírozási politikának és a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető.
Másfél évtized alatt több mint 390 ezren vettek fel diákhitelt, a kihelyezett hitelösszeg pedig csaknem eléri a 334 milliárd forintot.
A szabad felhasználású Diákhitel-konstrukcióban havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.