A Carson Coma is fellép vasárnap a diákok tüntetésén
Eddig 15 ezren jelezték Facebookon, hogy részt vesznek a megmozduláson.
Eddig 15 ezren jelezték Facebookon, hogy részt vesznek a megmozduláson.
Az ellenzéki pártoknak egy közös programjuk van október 23-ra, azt viszont nem ők szervezik: politikusaik ki fognak menni a diákok tüntetésére.
Az aHang aktivistái kilenc követelést fogalmaztak meg, amiket ki is ragasztottak a budapesti épületre.
„Amikor a hatalom megfélemlít, akkor már a hatalom fél” – ezzel a jelszóval vonultak tanárok és diákok a Hősök teréről a Belügyminisztériumig, ahova az oktatásügy tartozik. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete bejelentette, hogy a következő tüntetés október 23-án délután négy órakor lesz a Kálvin téren, 27-én pedig ismét országos sztrájknapot tartanak. A diákok pedig megalapították az Egyesült Diákfrontot, így folytatják.
A tulajdonos azt állította, a különleges bérletet csak akkor fogják kivezetni, ha az oktatás helyzete megoldódik.
Miután a pedagógusok a tiltakozás és figyelemfelhívás minden létező törvényes formáját kimerítették, többségük pedig – egzisztenciális okokból, félelemből vagy a tanult tehetetlenségnek engedve – eleve be sem állt a demonstrálók sorába, a civil társadalomra hárul a feladat, hogy kiálljon értük és általában véve a jövő nemzedékek érdekeiért.
Szerda reggel több ezer ember alkotott óriási élőláncot Budapesten, a pedagógusok világnapján így demonstrálnak a tanárok, a diákok és a szülők az oktatásért. Egész nap folytatódtak a kiállások, majd este előbb a Margit hidat foglalták el a tüntetők, utána pedig a Kossuth téren tartottak szolidaritási koncertet és nagygyűlést. Híreink a szerdai demonstrációkról.
Élőlánccal, hídfoglalással állnak ki a pedagógusokért és az oktatásért a pedagógusok világnapján.
Így vállalnak szolidaritást a Herman Ottó Gimnázium kirúgott igazgatóhelyettesével és a polgári engedetlenség miatt megfenyegetett tanárokkal.
Ezt már nem a tanárok, hanem a Herman Ottó Gimnázium végzős diákjaik kezdték el.
Tiltakozáshullámmal indult a 2022/23-as tanév.
Még a pénteki tüntetésen hirdették meg a virrasztást.
"Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel hirdetett demonstrációt a Diákok a Tanárokért nevű szervezet. A pedagógusok melletti kiállás a Szent István Bazilikánál kezdődött, innen mentek a Belügyminisztériumhoz, majd a Fővám térre, ahol beszédet mond Molnár Áron, Nagy Zsolt, több diák és tanárszakos hallgató, majd kifüggesztettek egy kockás ingekre emlékeztető lobogót a Szabadság hídra. Az eseményeket élőben közvetítettük.
A gyűjtést az aHang szervezte, 2-3 ezres mikroadományokból gyűlt össze a pénz.
Több százan álltak ki a pedagógusok mellett: diákok, volt és leendő tanárok, tanárokat tanítók, és szülők.
Akik segíthetnek a tanárok helyzetén, azok láthatják, hogy ez nem csak a tanárokról szól, nem arról, hogy a tanárok nem hajlandók tanítani, hanem a diákokról is szól -–hangzik el a szerdai pedagógussztrájkkal egyidőben a Kossuth téren tartott diáktüntetésen. Ott voltunk a kameránkkal.
Pálinkás József a Facebookon gratulált a szerdán a tanáraik mellett demonstráló diákoknak.
Többek között a párizsi Sorbonne is zárva van a zavargások miatt.
A köztársasági elnök érkezéséről rövid videó is készült.