hvg.hu Bűnügy

Nagyot égett három pancser trafikrabló Esztergomban – videó

A biztonsági kamera felvétele alapján inkább hasonlított egy amerikai vígjátékra, mint rablásra az a pár pillanat, amikor besétált három kapucnis férfi az egyik esztergomi trafikba és pénzt próbáltak szerezni. Viszonylag gyorsan lerendezték az „akciót”: egyikük a filmekből ismert mozdulattal ráfogott egy pisztolynak kinéző valamit az eladóra, aki közölte, hogy nem ad nekik pénzt. Ezután szépen, libasorban kimentek.

MTI Vállalkozás

Akcióba lendül az új dohányboltellátó

Jó ütemben halad a felkészülés az új dohánypiaci szabályozás november 1-jei hatályba lépésére, az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) októberben megkezdte a dohánytermék-nagykereskedőkkel a beszállítói szerződések megkötését - közölte a cég hétfőn.

MTI / hvg.hu Bűnügy

Vádat emeltek a kaposvári trafikoslány gyilkosa ellen

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség a kaposvári dohányboltban történt áprilisi gyilkosság gyanúsítottja ellen – közölték hétfőn. A 20 éves sántosi férfi előzetesben van, a főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben.

hvg.hu Gazdaság

És akkor überpara a rezsilevél és a görögök miatt

Feladná a kormány a rezsiháborút, a görögöknek nagyon rosszul áll a szénájuk, lehet, hogy már nem sokáig tagok az eurózónában, sőt kérdéses lehet az EU-tagságuk is. A trafikozás csak keveseknek jó üzlet, igaz, nekik nagyon. Kiderült az is, amit már régen sejteni lehetett: Magyarország az EU egyik legszegényebb tagja. A hvg.hu heti, gazdasági összefoglalója.

MTI Gazdaság

Dohánykereskedők: Csaknem ezer munkahelyet áldoznak be Orbánék

A központi dohányellátó miatt a dohányforgalmazók nagykereskedelmi egységeit novembertől be kell zárni, amivel több száz ember fog az utcára kerülni - figyelmeztet a dohánykereskedők szakszervezete. A jelenlegi rendszer 1000-1200 értékesítési és logisztikai területen dolgozó munkavállalót foglalkoztat. Közülük az ellátó körülbelül 400 embert fog továbbfoglalkoztatni - írták közleményükben.

Molnár Csaba Gazdaság

A jól helyezkedők kaszáltak a trafikokkal, a többség kínlódik

Korántsem jelent automatikus meggazdagodást egy dohánybolt üzemeltetése, ezt mutatják az első teljes üzleti év számai. De azért van olyan is, akinek ez is összejött. Sopronban például két trafikkal 3,5 milliárdos forgalmat lehetett elérni. És hát nagy buktákat nem találtunk a hírességeknél, illetve a "valaki valakije" trafikosoknál sem. Akadnak azért furcsaságok is a papírra vetett számokban, például hogyan lehet Budapesten bő másfél milliárd forintos bevétel mellett plusz nulla profitot felmutatni?

hvg.hu Gazdaság

Lázár ismerőse bagóért kapja meg a nagy dohánybizniszt

Bagóért adják oda a központi dohányellátó üzemeltetését a Continental-csoportnak és a British Americcan Tobacconak: az idén novemberben startoló cég üzemeltetési jogáért idén csak 10 millió forintot kell fizetniük, jövőre csak 100 milliót, és utána is csak évente emelkedik 100 millióval a díj. Pedig előzetes becslések szerint évi 10 milliárd forintot is nyerhetnek a dohányellátóval. A koncesszió 20 évre szól.

hvg.hu Gazdaság

Népszabadság: Harrach Péter fiáig is elvezetnek a trafikügy szálai

A KDNP-s Harrach Péter fiának cégét egy olyan férfi vezeti, aki kültag egy angyalföldi trafikok koncessziós jogát elnyerő társaságban – írja a Népszabadság. Harrach Tamás önkormányzati képviselő a XIII. kerületben. Cégének, a Greenproperty Kft.-nek az ügyvezetője a 2010-es választás előtt mindenkit a Fidesz támogatására buzdított Angyalföldön.

hvg.hu Gazdaság

Dehogyis mondták a trafikosnak, hogy fóliázzon! Csak azt mondták, hogy ne lehessen belátni

Az állami dohánykereskedelmi zrt. azzal védekezik, hogy ugyan ajánlgatta a trafikokra vonatkozó arculati kézikönyvben a dohányboltok lefóliázását, azzal nem arra céloztak, hogy ez kötelező volna. És azt is állítják, hogy a hírekben szereplő trafikosnak nem is mondták, hogy rakjon fel dupla fóliát, csak azt, hogy sötétítsen el még jobban.

MTI/Világgazdaság Gazdaság

VG: Évi 90 milliós forgalmuk lehet a trafikoknak

Tavaly négyszer több vágott és finom dohányt foglaltak le itthon a NAV munkatársai, mint 2013-ban írja a hétfői Világgazdaság. A lap arról is ír, hogy 535 milliárdos forgalmuk volt tavaly a trafikoknak, és volt olyan üzlet, ahol elérte a forgalom a 600 milliót.

hvg.hu Bűnügy

Elkapták az egyik pancser Benny Hill-es trafikrablót Debrecenben

Vádat emelhetnek az egyik Benny Hill-es trafikrabló ellen, aki társával egy éve esetlenül próbált kifosztani egy debreceni trafikot, de leléptek, amikor az eladó megnyomta a pánikgombot. Az üzlet biztonsági kamerája felvette a támadást, és sokak szerint a Benny Hill Showt idézte a 11 másodperces rablás. A TEK csapott le az egyik rablóra, még a nyáron, de ez csak most derült ki. Társát még keresik – írja a Dehir.hu.

hvg.hu Bűnügy

Vádat emeltek a mosogatógépbe bújó trafikrabló ellen

Fegyveres rablás miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a 23 éves férfi ellen, aki kirabolt tavaly decemberben egy XIII. kerületi dohányboltot, majd később mosogatógépbe bújt az őt kereső rendőrök elől.

1 2 3 4 5 6
Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

„Minden fertőzött dolgozónak járna a 100 százalékos táppénz”

„Minden fertőzött dolgozónak járna a 100 százalékos táppénz”

Gulyás Gergely a Demeter-publicisztikáról: Higgadtságra lenne szükség

Gulyás Gergely a Demeter-publicisztikáról: Higgadtságra lenne szükség

Süddeutsche Zeitung: Von der Leyen sikeresen vezette az uniót, aztán jöttek Orbánék

Süddeutsche Zeitung: Von der Leyen sikeresen vezette az uniót, aztán jöttek Orbánék

A Kulka név nem csak a színpadon, az orvostudományban is feledhetetlen

A Kulka név nem csak a színpadon, az orvostudományban is feledhetetlen

A száműzött ellenzéket is vádolja vezető atomtudósa megölése miatt Irán

A száműzött ellenzéket is vádolja vezető atomtudósa megölése miatt Irán

Xantus Barbara most maszkokat árul egy plázában

Xantus Barbara most maszkokat árul egy plázában

Kickstarterre vitte a magyar csapat a fejlesztést, amellyel digitális partnert kreálhatunk

Kickstarterre vitte a magyar csapat a fejlesztést, amellyel digitális partnert kreálhatunk

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával