Donald Trump Guantánamóra küldte volna a koronavírusos amerikaiakat
A kétségtelenül eredeti járványtervre egy új könyvből derült fény.
A kétségtelenül eredeti járványtervre egy új könyvből derült fény.
hvg.hu
A volt amerikai elnök azt állítja, hogy épp egy könyvön dolgozik, csakhogy egy komoly kiadó sincs, amely kiadná azt.
hvg.hu
A volt amerikai elnök nagyon szerette volna megtudni, honnan származnak bizonyos információk. Ezért az Apple ajtaján is dörömbölt – nem is egyszer.
hvg.hu
A volt amerikai elnök, Donald Trump hosszabb kihagyás után nyilatkozott újra. És egyből támadást indított az egyik legnépszerűbb kriptopénz ellen.
hvg.hu
A volt amerikai elnök korábbi döntését a TikTokról – és a szintén kínai WeChatről – már több bíróság is felfüggesztette, most pedig utóda tett pontot az ügy végére.
hvg.hu
A volt amerikai elnök szerint a Twitter és a Facebook korlátozza, mit lehet elmondani, ezért mindkét szolgáltatást meg kellene szüntetni.
hvg.hu
A korábbi amerikai elnök a vírusszakértőt „nem jó orvosnak, de jó reklámozónak” nevezte.
hvg.hu
Joe Biden amerikai elnök kormánya visszavon, illetve felülvizsgál több olyan intézkedést, amellyel elődje enyhített a veszélyeztetett fajokra vonatkozó élővilág-védelmi törvényen - jelentette szombaton az AP hírügynökség előző napi hivatalos közlés alapján.
MTI
Még legalább két évig kénytelen nélkülözni a legnagyobb közösségi oldalt a volt amerikai elnök. És azután se biztos, hogy visszaengedik.
hvg.hu
Trump figyelmeztette a republikánusokat, hogy "következményei" lesznek annak, ha valaki közülük támogatja a jogszabályt.
MTI
Blogot indított a volt amerikai elnök, csak alig akadt, aki olvasta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Még Donald Trump nyitotta meg az alaszkai vadont az olajkitermelők számára, de alig akadt érdeklődő. A kevés kiváltott engedély sorsáról egy hatástanulmány elvégzése után dönt az amerikai belügyminisztérium.
hvg.hu
Elnöksége nagy részében támogatta, a Capitolium ostroma miatt viszont szembefordult Donald Trumppal Liz Cheney, az USA történetének legbefolyásosabb alelnökeként emlegetett Dick Cheney lánya. Bosszúból a Trumpot vakon követő képviselőházi republikánusok megfosztották a tisztségétől.
Nagy Gábor
Az Igazságügyi Minisztérium Barbara Starr 2017 júniusi és júliusi beszélgetéseire volt kíváncsi.
hvg.hu
Nem nagyon hangoztatta, most viszont egy új könyvből kiderül, mit gondolt valójában az utódjáról.
hvg.hu
Az amerikai képviselőház megszavazta a kétpárti bizottság létrehozását, most a szenátusnak kell döntenie.
MTI
"Feltételezett kiterjedt és hosszantartó törvénytelen tevékenységet" vizsgálnak a Trump Organizationnél.
MTI
A Biden-kormány által javasolt 21 százalékos globális minimumadó hatására Magyarország áttérhet a progresszív jövedelemadóra, a mostani, gazdagoknak különösen kedvező egykulcsos rendszerről. Vagy elkezdődhet egy újabb szabadságharc. Vélemény.
Dobozi István
A wyomingi republikánus képviselő egyike volt azoknak, akik a volt amerikai elnökkel szembeni impeachment megindítását támogatták.
hvg.hu
Hogyan lett a liberalizmus önnön üdvözült sikereinek áldozata? Ezt firtatja új, A fény kialszik című könyvében két híres politikatudós, akik Orbán Viktor hatalmi rendszerét is részletesen elemzik.