Drágább lesz a parkolás márciustól Bécsben
Emelkednek a parkolási díjak és a büntetések március elsejétől Bécsben. Az új tarifák csütörtöktől érvényesek a város fizetőparkoló-övezeteiben.
Emelkednek a parkolási díjak és a büntetések március elsejétől Bécsben. Az új tarifák csütörtöktől érvényesek a város fizetőparkoló-övezeteiben.
Míg korábban évente mintegy 36 millió liter E85-ös bioüzemanyag fogyott, addig idén jó, ha ennek a mennyiségnek a 30-40 százaléka - mondta a Népszava csütörtöki számában Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke.
Majdnem triplájára drágulnak az új diákigazolványok, ám az okmányok elvileg sokkal „okosabbak” lesznek, mint a régiek. Az eddig használt dokumentumokat február végéig bevonják, és a jövőben az iskola nem állíthat ki igazolványpótló igazolást - írja a szerdai Népszava.
Emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a gázolaj átlagára 434 forintra, benziné pedig 421 forintra nőtt.
Januárban a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban; a növekedésben szerepet játszottak egyes adó intézkedések, valamint a forint árfolyamának alakulása is.
Tovább drágulhatnak a tejtermékek a következő hónapokban, mert a feldolgozók veszteséges működésének elkerülésére az átadási ár nagyjából ötszázalékos emelésére lehet szükség a piacon - írta a Napi Gazdaság szerdán.
Az EU/IMF-megállapodás ugyan tartalmazhat olyan elemeket, amelyek növelhetik a fogyasztói árakat, a megegyezés azonban az erősödő forinton keresztül segítheti is az árindexet - írja a Napi Gazdaság elemzőkre hivatkozva.
A januári infláció várhatóan 5,1-5,2 százalék lesz a üzemanyagárak most bejelentett emelése miatt, és 2012-ben az átlagos infláció 5 százalék körül alakulhat - állítják megkérdezett elemzők.
Bő negyedév alatt jelentősen megdrágultak a forintalapú lakás- és jelzáloghitelek. Az áremelésekkel párhuzamosan a választék is csökkent a bankoknál - ismerteti a pénteki Világgazdaság a BankRáció.hu elemzését.
A húsok és a húskészítmények folyamatos drágulása várható a következő hónapokban, annak ellenére, hogy az élő sertés árának emelkedése hamarosan megállhat, mert a húskészítmények átadási árába még nem épült be az élősertésárak elmúlt időszaki drágulása - tartalmazza az Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) egy friss elemzése.
Január elsejétől emelkednek a rezsiköltségek, többet kell fizetni a közlekedési és a postai szolgáltatásokért - összegzi az InfoRádió honlapján.
Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból kedden.
Érdemi vita nélkül döntött a szegedi közgyűlés több közüzemi és közszolgáltatási díj - a várható inflációval arányos - emeléséről pénteken; november végén a képviselők csaknem tizenkét órás ülés után még nem fogadták el a javaslatokat.
Az élő sertés áremelkedése ugyan megállhat, de ez még nem épült be az átadási árakba, ezért a húsok és húskészítmények folyamatos drágulása várható a következő hónapokban - írta a Világgazdaság csütörtökön.
Többet kell fizetni a hulladékkezelésért, a kegyeleti szolgáltatásokért, valamint a kéményseprő-ipari szolgáltatásért január 1-jétől Budapesten, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán elfogadja az erre vonatkozó javaslatokat.
A jövő évi - állami tulajdonban lévő közüzemi - ivóvíz- és csatornadíjak 4,2 százalékkal, az idei 4,5 százalékos infláció alatt nőnek - ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Több lépcsőben drágul Győrben a parkolás. Az erről szóló előterjesztést pénteken hagyta jóvá a megyei jogú város közgyűlése. Az indítványra 14 képviselő mondott igent, 7 nemet, egy pedig tartózkodott.
A várakozásokkal ellentétben csökkent az infláció Németországban októberben. A statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett előzetes adatai szerint a tizenkét havi drágulás üteme 2,5 százalék volt, míg szeptemberben 2,6 százalék.
Bruttó 2 forinttal emelte a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.