Videón látható a sci-fibe illő tajvani fegyver, amely lekapja a levegőből a kínai kémdrónokat
Tajvan szerint Kína korábban drónokkal kémkedett a katonai bázisai után, ezért egy új fegyverrel szerelik fel a hadsereget.
Tajvan szerint Kína korábban drónokkal kémkedett a katonai bázisai után, ezért egy új fegyverrel szerelik fel a hadsereget.
A holland autóversenyző szerint újfajta élményt adhat ez a nézőpont a Forma–1-nek.
Ukrajna szövetségesei összesen egymillió drónt ígértek az országnak, hogy ellensúlyozzák a tüzérségi lövedékek hiányát. Ebből kaphat meg hamarosan egy adagot az ukrán hadsereg.
A húszik azt állítják, hogy ők semmisítették meg a nemzetközi légtérben tartózkodó, pilóta nélküli eszközt.
Kifejezetten szomorú képet készített a NASA marsi rovere a végső nyughelyén pihenő Ingenuity helikopterről.
Az amerikai erők azonosították a drónokat Jemen hútik által ellenőrzött területein, és úgy értékelték, hogy azok közvetlen fenyegetést jelentenek az amerikai haditengerészet hajóira és kereskedelmi hajóira.
Nemrég balesetet szenvedett a NASA marsi helikoptere, az Ingenuity a vörös bolygó felszínén, így többé már nem emelkedhet magasba. Hamarosan az is kiderülhet, hogy mi történt vele pontosan.
Végleg a földbe áll a Snapchat tulajdonosának drónja. Azután, hogy mindössze négy hónapig volt forgalomban, most vissza is hívják az összeset.
A NASA január 18-án, a 72. küldetés során veszítette el a kapcsolatot az Ingenuity nevű marsi helikopterével. Kiderült, a kommunikációs problémák mellett más is történt a vörös bolygón.
Lezajlott és a brit védelmi minisztérium szerint jól sikerült a DragonFire nevű lézerfegyver tesztje. A rendszer 1 km-es távolságból egy 23 mm átmérőjű érmét is képes eltalálni.
Január 18-án hajtotta végre a 72. repülését a NASA Ingenuity nevű eszköze a Marson, ám a leszállás közben megszakadt a kapcsolata a Perseverance Mars-járóval.
Az orosz sajtó szerint négy olajtartály gyulladt ki és a lángok egy ezer négyzetméteres területet borítottak el.
Ulysse, a magyar vizsla gazdái hiába keresték kedvencüket. Pedig még grilleztek is a közeli erdőnél, hátha az illatok előcsalják őt. Aztán jött, aminek jönnie kellett: a csúcstechnológiás megoldás.
A Shahed-107-es egy robbantó- és felderítődrón.
A Suzuki támogatását élvező SkyDrive tavasszal kezdi meg a kétszemélyes SD-05 gyártását.
Változnak az erőviszonyok Európában, írja az Economist, feljövőben a Kelet. Továbbra is téma Charles Michel, az Európai Tanács elnökének lemondása. A Financial Times szerint lángra lobbanhat az egész Közel-Kelet. A szlovák belpolitikát elemzi a Financial Times és a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Niall Ferguson brit történész szerint világszerte veszélybe kerül a szabad társadalmak ügye, ha Trump visszatér. A Németország fölött kódorgó orosz drónokról ír a Daily Telegraph. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A hagyományos fémkereső detektoros módszer helyett egy amerikai startup másikat ajánl, amellyel a 750 év töredéke alatt lehetne megtisztítani az érintett, majdnem két magyarországnyi területet.
A fotók nagy részét drónok készítették, egyet pedig olvasónk küldött, aki egy repülőgépről fényképezte le a főváros fölött a folyót.
Az amerikai haditengerészet már jövőre megkaphatja az első prototípusát annak a fegyvernek, amellyel a kicsi és gyorsan mozgó ellenséges tárgyakat vadásznák le a légtérből.
Svéd kutatók szerint átlagosan több mint 3 perccel hamarabb ér a helyszínre egy drónnal szállított defibrillátor, mint egy mentőautó. Ezt nem gondolják, hanem tudják, miután Svédországban 2020 nyara óta tesztelik a drónos rendszert.