#e-cigaretta






Lecsap a kormány az e-cigire, neten sem lehet majd venni

A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta használatát és forgalmazását. Egy a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni – mondta Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán.

MTI

Szigorítják az e-cigaretta fogyasztását is

Egy új törvénytervezet szerint kijelölt helyen kívül már e-cigarettát sem lehet majd szívni, de a kereskedőket is korlátozzák, ugyanis fél évre előre le kell jelenteniük, hogy milyen termékeket terveznek árulni.

hvg.hu






Harcba kezd az e-cigik ellen a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentésében harcot hirdet az e-cigaretták ellen. A szervezet megtiltaná az e-cigaretták beltéri helyeken való használatát, valamint fiatalkorúaknak szánt reklámját és árusítását.

MTI


Nem gyógyszer az e-cigik patronja, mégis marad a tiltás

Megszületett az első jogerős döntés arról, hogy nem minősül gyógyszernek az elektromos cigaretták patronja, vagyis szabadon árulható, az egészségügyi kormányzat szerint azonban egyedi döntésről van szó, a tiltás marad, a szabályszegőket börtön fenyegeti – írja a Népszabadság.

MTI
  • MTI
  • Népszabadság

E-cigi: kis patronnal lehet?

Az European Voice (EuV) értesülései szerint lehet, hogya ma este összeülő Európai Parlament és a tagállamok képviselői olyan döntést hoznak, hogy megszüntetik az e-cagarettázással kapcsolatos általános szabályokat.

hvg.hu


Szabadon árulható Németországban az e-cigi

Nem minősül gyógyszernek az elektromos (e-) cigarettákhoz használt nikotintartalmú folyadék, ezért nem lehet korlátozni az ilyen folyadékot tartalmazó termékek forgalmazását - mondta ki a münsteri közigazgatási felsőbíróság (OVG) egy keddi ítéletében.

MTI


Új Btk.: Bűncselekmény lesz az e-cigi gyártása

Bár az Európai Bizottság direktívája valóban gyógyszerszabályozás alá vonná a 4mg/ml nikotintartalom feletti koncentrációjú e-cigi-töltőfolyadékokat, a nikotintartalmú e-cigaretták hazai forgalmazásának magyarországi "üldözése" ezzel egyáltalán nincs összhangban – mondja egy kutató.

MTI