Így változik a Gmail
Az idén 9. születésnapját ünneplő Gmailen az évek során rengeteget változtatott a Google. Íme egy infografika az újítások soráról.
Az idén 9. születésnapját ünneplő Gmailen az évek során rengeteget változtatott a Google. Íme egy infografika az újítások soráról.
A szabad pozíciók nagy részét – a mashable.com szerint 70-80 százalékát – egyáltalán nem hirdetik meg. Mit tegyen, hogy munkát kapjon annál a cégnél, ahová vágyik?
Halállal fenyegette meg valaki e-mailben a közigazgatási és igazságügyi minisztert pénteken, aki feljelentést tett – közölték a tárcától.
A fájlmegosztás világából ismerhető Kim Dotcom szerint nagy szüksége van az internetezőknek manapság egy feltörhetetlen titkosítású e-mail szolgáltatásra, mert lépten-nyomon lehallgatják az online kommunikációjukat.
John Allen tábornok nem sértette meg a védelmi minisztérium előírásait a Jill Kelleyvel folytatott elektronikus levelezésekor – ezt közölte kedden az amerikai tárca szóvivője a Pentagonnál lefolytatott eljárással kapcsolatban.
Idén már számos, álláskeresési ellátást érintő ügyben e-mailen tarthatjuk a kapcsolatot a hatósággal. Többek között álláskeresési járadékra is lehet elektronikus levélben jelentkezni – közölte a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) a honlapján.
Sokszor létező cégek, de van, amikor fantom vállalatok nevében küldenek ki munkaajánlatokról szóló e-mailt a gyanútlan álláskeresőknek. De hogyan lehet felismerni a kamu ajánlatokat?
Csütörtökön és pénteken akadozott a T-Home emailszolgáltatása, a webes felület csak hibaüzeneteket küldött, a levelezőprogramokból eltűntek az emailek - írta a felhasználók tapasztalataira hivatkozva az Index.hu.
Az irodában valószínűleg ön is naponta rengeteg e-mailt ír kollégáinak, kisebb-nagyobb ügyekben. A Mashable most összegyűjtötte, hogy a levelezési szokásaival mennyire megy a kollégái idegeire.
Sikerszéria a Microsoftnál: a Windows 8 mellett az újramárkázott e-mail szolgáltatás, az Outlook.com fogadtatására sem lehet panasz.
Felmérések szerint egy átlagos dolgozó napi 2,5 órát tölt e-mailezéssel. A kutatás alapja a 46 órás munkahét volt.
Egyre több munkavállalónak okoz gondot, hogy hétvégén sem tudja kipihenni a munkahelyi stresszt a főnöke miatt - írja a foxbusiness.com.
Álláskeresésnél és a munkahelyen is az e-mail a legfőbb kommunikációs eszköz. Éppen ezért nagyon oda kell rá figyelni, mert egy apró kis hibának is súlyos következményei lehetnek.
Július elsejétől az új Munka törvénykönyve alapján a munkáltató korlátozhatja a munkavállaló személyhez fűződő jogait amennyiben ez szükséges.
A szabadság ideje alatt beállított automatikus válasznak megvannak a speciális szabályai - hívja fel a figyelmet a Daily Mail.
A modern e-mail úttörőjeként hirdeti új levelezőrendszerét, az Outlook.com-ot a Microsoft. A náhány napja indult szolgáltatásban még bőven válogathatunk a magyar nevek közt is, sok a szabad felhasználónév.
Egy átlagos amerikai munkavállaló a napi kommunikációjának legalább a fele e-mailben történik. Ráadásul az okostelefonoknak köszönhetően már tényleg bármikor hozzá lehet férni a céges levelezéshez, így például ebédszünetben vagy a buszon is lehet olvasni, valamint írni e-maileket.
Elengedi a 350-400 millió aktív fiókkal rendelkező Hotmailt a Microsoft, helyette jön az Office csomag levelezőszoftverének nevét öröklő Outlook.com.
Egyszerű, kézenfekvő, mégis sokan elfeledkeznek róla: levelet írni a munkáltatónak interjú után.
A Sparrow a Google által felvásárolt cég ígéretei szerint továbbra is elérhető lesz iPhone-on és Macen, de fejlesztésileg már ők is a Gmailre koncentrálnak.