Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#egyedülálló szülő

Serdült Viktória Itthon

Szigorúan behajtaná az elmaradt tartásdíjakat a kormány új törvényjavaslata – itt vannak a részletek

Több mint 50 ezer forintra emelkedik a megelőlegezett tartásdíj, megszűnik a jövedelmi összeghatár, az állam pedig csak akkor szünteti be a folyósítást, ha a gyermektől külön élő szülő 80%-át kifizette a bíróság által meghatározott összegnek. A kormány benyújtotta a törvénymódosítást, amellyel 90 ezer egyszülős családban nevelkedő gyermeken segítene. A családi pótlék összege ugyanakkor továbbra sem emelkedik.

hvg.hu Itthon

Fülke: 300 ezer szülő van egyedül

A vírushelyzet idején otthon ragadó családok közül is kitűnnek azok, ahol egyetlen szülőnek kell dolgoznia, családot szerveznie, gyereket nevelnie. Az ő problémáikról beszéltünk Nagy Annával, az Egyszülős Központ vezetőjével.

Lévai Júlia Itthon

Harsogva megveti, akikért dolgoznia kéne

Az államnak semmi joga megbélyegezni, bármilyen módon is diszkriminálni egyetlen anyát sem azért, mert egyedül vállalta a szülést. Ez kizárólag a fundamentalista vallási alapon nyugvó rendszerekben szokott előfordulni. Vélemény.

MTI Gazdaság

Intézkedésben üzenne a kormány az egyedülálló szülőknek

Átírnák az egészségügyi salátatörvényt, mert a hatályos jogszabály "akaratlanul is, de előnyben részesíti azon szülőket, akik egyedülállóként nevelik gyermeküket". Arról van szó, hogy a gyermeküket egyedül nevelők jelenleg kétszer annyi napot tölthetnek otthon beteg gyermekükkel, mint azok az anyák és apák, akik teljes családban élnek. Ezt a pozitív diszkriminációt szüntetnék meg azzal, hogy a teljes családban élőknek is megadják a kedvezményt.

Hercsel Adél Plázs

A szingliadó létezik, csak nagyon alattomosan büntet

Akár milliós tétel is lehet a pároknak, ha nem jön „magától” a vágyott gyerek. Egyedülálló nőként pedig különösen nehéz belevágni a gyermekvállalásba mesterséges megtermékenyítéssel, sőt, mint korábbi cikkünkben bemutattuk, már nem is lehet. Évának még szerencséje volt, az ellehetetlenítés előtt sikerült teherbe esnie egy ismeretlen skandináv informatikus spermájától. A történet boldog véget ért, de sokszor megalázó, drága procedúráról mesélt lapunknak.

Hercsel Adél Plázs

Egy kormányszóvivő és az "egészségtelen családmodell"

Fájdalmas döntés volt, amikor választania kellett a karrier és a család között az előbbi rovására, de nem állítja, hogy nem lehet egyforma intenzitással anyának és dolgozó nőnek lenni. Az Orbán-kormány volt szóvivője, Nagy Anna azt mondja, nem kapott negatív visszajelzéseket a Fidesz-KDNP-től azért, mert egyedül neveli a gyermekét. Egyedülálló szülők könyve címmel nemrég jelentette meg a tapasztalatait.

life-style.hu Plázs

Milyen anya az, aki elhagyja a családot?

A társadalom elítélően néz azokra az anyákra, akik az elsődleges szülő szerepét átengedik a férfiaknak, pedig úgy tűnik léteznek olyan anyák, akiknek el kell „hagynia” a családot ahhoz, hogy funkcionális szülővé váljanak. A Salon webmagazin közölte nemrég egy ilyen anya önvallomását, óriási vitát provokálva a hozzászólók között. Lehet-e jó anyuka, aki csak a gyermeknevelés krémjét kéri?

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Ön is kapott ilyen üzenetet? Azonnal törölje, mert veszélyes lehet

Ön is kapott ilyen üzenetet? Azonnal törölje, mert veszélyes lehet

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

A címlapról ajánljuk