#Egyiptom




Nem valószínű a Szuezi-csatorna lezárása

Londoni piaci elemzők szerint nem valószínű, hogy az egyiptomi kormányellenes megmozdulások és az esetleges kormányváltás egyik következménye a világkereskedelem szempontjából alapvető jelentőségű Szuezi-csatorna lezárása lenne.


Képek a forrongó Egyiptomból – Nagyítás-fotógaléria

Kedden, egy héttel az utcai zavargások kitörése után Hoszni Mubarak egyiptomi elnök bejelentette, hogy nem indul újra a szeptemberi elnökválasztáson. Kairó utcáin tovább folytatódik a demonstráció, a tüntetők az 1981 óta hivatalban lévő elnök azonnali távozását követelik. Újabb képek a forrongó Egyiptom utcáiról.




A törökök is változásokat követelnek Egyiptomtól

A török kormányfő felszólította Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt, hogy hallgasson népére és teljesítse annak változásokra irányuló követelését. Recep Tayyip Erdogan keddi beszédében szolidaritását fejezte ki a tunéziai néppel is.


Egyiptom: Baradei mégsem jó megoldás?

Neves nyugati politológusok kételkednek abban, hogy Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) volt főigazgatója jelenthetné a megoldást az egyiptomi válságra.



Kairó: százezren a városközpontban, a hadsereg lezárta az utcákat

Az egyiptomi főváros központjában kedd délelőttre már mintegy százezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Hoszni Mubarak államfő elleni tömegdemonstráción - jelentette egy hírügynökségi tudósító a helyszínről. Az országosnak meghirdetett tüntetéseken a szervezők reményei szerint összesen egymilliónyian lesznek.


Műholdas internettel játszanák ki az egyiptomi korlátozást

Egy emberi jogokkal foglalkozó online szervezet és egy internetes titkosítást lehetővé tévő szoftver fejlesztői internetes adománygyűjtést indítottak, hogy a befolyt összegből műholdas internet-elérést biztosítsanak Egyiptom lakóinak, mivel az elmúlt napok zavargásaira válaszul az afrikai országban elérhetetlenné tették a világhálót és a mobiltelefon-szolgáltatást.


Feltörekvő piacok: milyen hatása lesz az egyiptomi zavargásoknak?

Bár hétfő estére javult valamelyest a hangulat, az egyiptomi zavargások miatti bizonytalanság továbbra is nyomás alatt tartja a feltörekvő piaci eszközöket. Az észak-afrikai országban jelen lévő vállalatok felülvizsgálják működésüket, az elemzők a lehetséges forgatókönyvek esélyeit latolgatják.




Már gyűlik a tömeg Kairó főterén

Az egyiptomi főváros központjában kedd reggelre már több mint ötezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Hoszni Mubarak államfő elleni tömegdemonstráción, amelyen a szervezők reményei szerint egymillióan lesznek.


Egyiptom: nyugalmazott diplomatával próbálkozik az USA

Az Obama-kormányzat Egyiptomba küldte volt nagykövetét, hogy tárgyaljon a rendszer magas rangú képviselőivel, és nyomatékosítsa a demokratikus reformokat szorgalmazó amerikai álláspontot - közölte Philip Crowley amerikai külügyi szóvivő hétfőn.




Szíria lehet a következő

Az International Business Times szerint az arab világban futótűzként terjedő forradalmi láz akár Szíriára is átterjedhet. Bár Szíria gazdasági helyzete jóval kedvezőbb Egyiptoménál, a két ország politikai berendezkedése közt vészjóslóan sok a hasonlóság.