Nemcsak Hoszni Mubarak elnök hatalma, de a katonai rezsim ellen is fellázadt Egyiptom, ahol egyre nagyobb a káosz. A külföldiek menekülnek. A népes és befolyásos arab ország felfordulása a térség egyensúlyára is kihat.
Új időszámítás kezdődött Kairóban. Az évtizedek óta jellemző politikai fásultság példátlan tiltakozásokká, a biztonságos utcák háborús övezetekké, az egykor éjszakai élettől pezsgő kerületek a fosztogatások miatt kihalt városrészekké alakultak. Kairó, Alexandria, Szuez és más városok központjait nap mint nap megtöltik a tüntetők a kijárási tilalom, valamint a szervezésben kezdetben szerepet játszó telefonos és internetes szolgáltatások szüneteltetése ellenére. A megmozdulások kedden újabb fordulatot vettek, a tiltakozó tömeg először dagadt milliósra. Az utcákon egyszerű tisztviselők, bolti alkalmazottak, orvosok és ügyvédek, nincstelenek és gazdag üzletemberek, muszlimok és keresztények szinte össznépi forradalmi hangulatban és példátlan egységben követelték Hoszni Mubarak elnök távozását.
A haragot csak növelte, hogy – bár napjai láthatóan meg voltak számlálva – a posztjához foggal-körömmel ragaszkodó Mubarak új kormányt nevezett ki, holott a tömeg nem a technokrata szakembereket is felvonultató kabinet, hanem mindenekelőtt az ő távozását követelte. Mubarak a légierő volt parancsnoka, Ahmed Safik személyében a katonai elitből választott új miniszterelnököt, és három évtizednyi regnálása óta először nevezett ki alelnököt, mégpedig Omar Szulejmant, a hírszerzés nagy hatalmú főnökét, aki így – az alkotmány szerint – az államfő távozása esetén a helyére lép. Mubarak kedd este – a hírek szerint amerikai nyomásra – annyi engedményt tett, hogy bejelentette, nem indul újra az őszi elnökválasztáson.
Hitelét vesztette az elnök politikai gépezete, az uralmon lévő Nemzeti Demokrata Párt főhadiszállását a tüntetők szétverték. A liberális gazdasági reformokból és a korrupt államgépezetből egyaránt hatalmas hasznot húzó gazdasági elit sem jelent már védelmet. Az elégedetlenség egyik forrása ugyanis éppen a gazdagok és a szegények közti szakadék. Miközben a 80 milliós lakosság közel fele átlagosan napi 2 dollárból tengődik, a tehetősek zöldellő, elzárt lakóparkokban élnek.
Mentsvárként maradt tehát az uralkodó elitnek a hadsereg, amely azonban kettős szerepbe került. Miután a brutalitásáról hírhedt rendőrség nem tudott úrrá lenni a zavargásokon, a besúgókkal együtt 1,4 milliós titkosszolgálati apparátus pedig tehetetlennek bizonyult, a katonákat kivezényelték az utcákra. Ők azonban tartózkodnak az erőszakos fellépéstől, a tüntetők barátkoznak velük, és több tankra is félreérthetetlen üzeneteket mázoltak: Le Mubarakkal!, Vesszen az áruló!, Takarodjon a fáraó! – utalva az elnök egyik gúnynevére.
A tábornokok szándéka, hogy befolyásukat és szerepüket ne veszítsék el Mubarak távozása esetén. A monarchia 1952-es megdöntése óta mindig a hadsereg valamelyik főtisztje került az elnöki posztra, a jelenleg közel félmilliós létszámával a világ tizedik legnagyobb hadseregének bizonyára most is ez a szándéka. De ha csupán erről kellene lemondania, azt még elfogadná a tábornoki kar, azzal azonban a presztízsét is elveszítené, ha eltiporná az egyiptomi felkelést. A tábornokoknak hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy a térségben visszaszorulóban van a katonák beleszólása a politikába. Mike Mullen, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke aligha véletlenül dicsérte az egyiptomi hadsereg „professzionális” fellépését. Ezzel egyúttal azt is jelezte, hogy Washington nem látná szívesen a már több száz halálos áldozatot követelő felkelés további durvulását.
Mindennek ellenére még az utóbbi években egyre szabadabb sajtó számára is tabu maradt a hadsereg és annak gazdasági érdekhálózata. Nem tudni, mennyire került távol egymástól a Mubarak köréhez tartozó tiszti kar a kiskatonáktól. A hadsereg volt az, amely 1977-ben leverte a kenyérlázadást, 1986-ban pedig megállította a béremelést követelő, randalírozó rendőrök demonstrációit, de ezek eltörpültek a mostani tüntetésekhez képest. Azt viszont valószínűleg a hadsereg sem akarja, hogy Mubarak – mint a tunéziai államfő (HVG, 2011. január 29.) – behúzott nyakkal meneküljön el az országból. Az államfő utódlását a hadsereg ellenőrzött módon képzeli el. Ami biztos, hogy Mubaraknak aligha sikerül fiára, Gamalra örökítenie a hatalmat, a kiszemelt utód ugyanis a tömegek szemében a régi rend jelképe, és a hadseregnek sem felel meg, hiszen nem onnan való.
Miközben talány, ki ülhetne a 82 éves Mubarak helyére az esetleges átmeneti időszakban, például a szeptemberben esedékes elnökválasztásig, az ellenzék zárja sorait. A tüntetések hatására hazatért Mohamed el-Baradej, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) Nobel-békedíjas volt igazgatója. Ő és a népszerű Muszlim Testvériség, ellenzéki pártok és személyiségek nemzeti bizottságot hoztak létre, és azt követelik, hogy Mubarak távozzon, mielőtt tárgyalásokat kezdenének a demokratikus átmenetről a kormánnyal vagy a hadsereggel. Egyiptom demokratizálódó politikai jövője bizonyosan elképzelhetetlen a Muszlim Testvériség nélkül – ami komoly dilemma elé állítja az USA-t.
Kairó rendkívül fontos szövetségese Washingtonnak. Egyiptom 1979-ben az első arab államként kötött békét Izraellel, amiért azóta évente közel 2 milliárd dollár apanázst kap, ebből 1,3 milliárd katonai segély. A Mubarak-rezsim nemcsak az izraeli–palesztin békefolyamatban játszott mindeddig kedvező szerepet, de mérséklően hatott a palesztin belviszályokra és az egész térségre. Egyiptom a terrorizmus elleni globális harcban is partnere az USA-nak, az iráni befolyás terjedésével szemben pedig az egyik fő bástya. De Washington nyilván nem akarja teljesen elidegeníteni magától az egyiptomi népet, és hosszú távú érdeke is azt diktálná, hogy a sokat hangoztatott demokratikus reformok megvalósuljanak. Barack Obama amerikai elnök üzenetéből érződik a kettősség. Bár Washington közvetlenül nem szólította fel Mubarakot a távozásra, de jelezte, hogy készüljön a hatalom átadására. Egy iszlamista hatalomátvétel lehetősége olyannyira sokkolta az izraeli sajtót és politikát, hogy a zsidó állam védelmébe vette Mubarakot, Obamát pedig eddigi szövetségese, az egyiptomi államfő elárulásával vádolta.
Az egyiptomi hadseregnek és az ellenzéknek, valamint az USA-nak közös érdeke, hogy a felkelés ne fajuljon el, elkerüljék a káoszt, és minél hamarabb betöltsék a politikai vákuumot, a gazdaság pedig újra működhessen. A bankok ugyanis bezártak, az egyiptomi font gyengült, százmillió dolláros nagyságrendben megindult a tőkekimenekítés. A közel 60 milliárd dolláros devizatartalék biztos pénzügyi hátteret ad ugyan, de szakértők szerint a kassza néhány hónap alatt kiürülhet. A tavaly 11,5 milliárd dolláros bevételt hozó turizmust súlyosan érintheti a válság, a Szuezi-csatorna esetleges bezárása pedig újabb csapás lenne. A hazai valuta leértékelődése, az adósságfinanszírozás drágulása tovább emelné az alapvető élelmiszerek árát, és elszabadulhatna az amúgy is magas infláció. Márpedig a szegénységben élő és állami támogatásoktól függő tízmilliók számára már eddig is elviselhetetlen volt a drágulás.
KERESZTES IMRE
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
