#Együtt - Korszakváltók Pártja




A negyedik pólus?

Ma új elnököt választ az Együtt, ami nem is önmagában fontos, hanem az ellenzéken belüli újabb kísérletezésekre világít rá.


Szigetvári Viktor: "Politikai vallásokból nem épül kormányváltás"

A nagyobb ellenzéki pártok nem akarnak igazából győzni: az MSZP lemészárolja egyetlen alkalmas miniszterelnök-jelöltjét, a DK pedig nem hajlandó megújítani magát politikai-kulturális értelemben – nyilatkozta a hvg.hu-nak az Együtt elnöke. Szigetvári ma szomorúbb, mint fél évvel ezelőtt, de nagyobb benne az elszánás: ha odajutna, államosítaná a legszűkebb Orbán-érdekkör vagyonát Garancsitól Mészáros Lőrincig.



Együtt: Ilyen egy jogállamban nem is lehetne

Az Együtt szerint az igazságszolgáltatás szégyene és a jogállam megcsúfolása, hogy az ügyészség elutasította az idegenellenes kormánykampány miatt Szigetvári Viktor által tett feljelentést - áll az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményben.






Szelényi: Történelmi hiba Putyint fogadni

Az Együtt – A Korszakváltók Pártja szerint történelmi hiba, hogy a magyar kormányfő a jelenlegi helyzetben fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt – ezt Szelényi Zsuzsanna mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.


Együtt: az Országgyűlés 2015-ben módosítsa a választási törvényeket

Az Együtt – A Korszakváltók Pártja azt szeretné, ha a parlament 2015-ben előbb megvitatná, majd módosítaná a jelenlegi választási törvényeket – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt ügyvezető társelnöke. A párt politikusai ezt levélben kezdeményezik majd Orbán Viktor miniszterelnöknél és Rogán Antalnál, a Fidesz frakcióvezetőjénél.



Bajnai visszatéréséről álmodoztak, de a PM belőle sem kért

Bajnai Gordon eltűnése után nem találta a helyét az Együtt-PM szövetség. Az Együttben a PM-et rétegpártnak látták, amelynek nem lehetnek nagy ambíciói, a PM viszont éppen ellenkezőleg, „új baloldali pólust” akar építeni, ezért túl akart lépni az Együtt „neoliberális” nézetein, és az „elhasznált” baloldali politikusokon. A konfliktusok szakításhoz vezettek, de az Együtt még bízik benne, hogy a következő választás előtt úgy is összekényszerülnek. Egy, a hvg.hu birtokába jutott dokumentum szerint már a nyáron egymást akarták gyengíteni a felek.