Alig egy év van hátra az országgyűlési választásig, addig a választásig, amit a kormánypártok elkönyveltek könnyen nyerhetőnek és az ellenzék egy része biztos vereségnek. Elemzések, nyilatkozatok sora szól arról, hogy 2018-ban leválthatatlan a Fidesz, de majd 2022-re megerősödik a rendszerváltó hangulat, és az – addigra megerősödő – MSZP, DK vagy legrosszabb esetben a Jobbik kicsavarja a kormányrudat Orbán Viktor kezéből.
Ez a hozzáállás tarthatatlan és veszélyes, mivel abból indul ki, hogy öt év múlva leváltható lesz a kormány, illetve hogy a szétesett és egymást hirigelő utódpártok képesek lesznek megszólítani azokat a szavazókat, akiket 2010-ben, 14-ben és 2018-ban sem sikerült. Mindkét feltételezés téves.
2018-ban van az egyetlen esély megállítani Orbánék ámokfutását és rablóhadjáratát.
Kövér László nyilatkozataiból is egyértelmű, hogy a kormány olyan intézkedésekre készül, melyek következtében leválthatatlan és megdönthetetlen lesz, módosítják a választási törvényt, és akin nem lesz sapka, az azért nem indulhat, akin meg lesz, az azért. Átszabják a körzeteket, a rendes magyar emberek (Fidesz-szavazók) kétszer szavazhatnak, tök mindegy. Ráadásul eltüntetnek minden nyomot, elégetik a dokumentumokat, elhallgattatják a tanúkat, lezárják és legalizálják az ország kifosztását, majd mindezt beleírják az alaptörvénybe.
A másik oldalról sem jobb a helyzet.
A szocialisták saját magukkal is képtelenek kiegyezni, minden igyekezetük ellenére egy intellektuálisan kiürült, ellenzéki és kormányzati létben egyaránt megfáradt, kiégett, tehetetlen párt képét mutatják, miközben Gyurcsány Ferenc kisegyházat alapított, és maroknyi hívének gyújtó hangú beszédeket tart a tűrhetetlen szegénységről, ha éppen nem a 460 millió forintnyi adóját számolgatja ki.
Ebből a halmazból 2022-re sem lesz politikailag releváns tömb, ha egyáltalán bejutnak a Parlamentbe.
Az új pártok viszont egyelőre nem elég erősek ahhoz, hogy önállóan leváltsák a Fideszt, vagy akár vezető ellenzéki szerepet vigyenek, miközben egyre sikeresebben szólítják meg azokat, akiknek elegük van Orbán bandájából, de nem Gyurcsány (Puch László, Veres János, Szanyi Tibor) visszatértében látják a megoldást, mert tisztában vannak vele, hogy egy Orbán–Gyurcsány-váltógazdálkodás a legrosszabb, ami ezzel az országgal történhet – állandósult klientúrák harca, korrupció, osztozkodás és stagnálás.
Az Együtt, az LMP, a PM, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (természetesen az MKKP nem a közös listára kerülne, hanem eseti együttműködés keretében lehetne velük dolgozni, cserében viszont lenne ingyensör, és legkésőbb 2422-ben az örök élet is jöhet) közösen ebben a helyzetben nyújthat olyan alternatívát, ami elgondolkodtatja a bizonytalanokat és megerősítheti a bizakodókat, hogy egyáltalán nem a természeti törvények ellen való Orbán Viktor 2018-as nyugdíjazása. Egyszerűen csak több szavazatot kell szerezni, mint a Fidesz (a Kereszténydemokrata Néppártról most nem szólnék, mert náluk még Mészáros Lőrinc is több szavazatot szerezne egy intellektuális vetélkedőn, ha elindulna), több embert kell elvinni az urnákhoz, több embert kell meggyőzni arról, hogy a jelenlegi kormány nem valami felsőbb hatalom által reánk rótt sorscsapás, de még csak nem is elkerülhetetlen történelmi zsákutca, hanem csupán egy végtelenül elszemtelenedett, idegesítően magabiztos köztörvényes társulás, akik azt hiszik, bármit megtehetnek, miközben ez egyáltalán nincs így. Bukni fognak, Polt Pétertől Mészáros Lőrincig, Tiborcztól Rogánig. Vlagyimir Putyin nem fog tanúskodni mellettük a független ügyészség és bíróság előtt.
A harmadik pólus (azért harmadik, mert a Jobbik és Fidesz között nincs ideológiai különbség, csak az egyik hatalmon van, a másik pedig nincs és nem is lesz) kialakítása azért is fontos, mert a jelenlegi helyzetben a kormány és a régi ellenzék is abban érdekelt, hogy a friss pártokat ledarálja, egymás ellen fordítsa, zsarolással és alkuval arra kényszerítse, hogy beálljanak mögéjük vagy tűnjenek el. Egy koordinált pártszövetséggel szemben ezek a kísérletek sokkal nehezebben kivitelezhetőek, a nyilvánosság előtt is egyértelműek lesznek és látványosan megsemmisíthetők. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen pólus létrejötte sokkal meggyőzőbb azok számára, akik eddig csak kapkodták a fejüket a havonta megalakuló pártok hallatán, és csak az aprózódást látták az ellenzéki oldalon. A három pólus világossá tenné, hogy létezik megoldás, van kire szavazni és Orbán leváltható.
A pártok és pártszövetségek közötti együttműködés sokrétű lehet, az egyesüléstől kezdve egészen addig, hogy bizonyos kérdésekben a két tábor összehangoltan szavaz. Együttműködés azonban csak akkor jöhet létre, ha a két fél kölcsönösen elismeri a másik függetlenségét, erejét és nem kérdőjelezi meg szövetségese létjogosultságát. A harmadik pólus nyitott lenne minden kezdeményezésre, ha a fenti feltételek teljesülnek, viszont elutasítana bármiféle alkut a jelenlegi kormánnyal, illetve a szélsőjobbal.
Ha a jelenleg hezitáló pártok ezt a lehetőséget nem ismerik fel, akkor történelmi léptékű hibát követnek el, és sem az egészséges nemzettudat forszírozása, sem a feltétel nélküli alapjövedelem hirdetése nem menti meg őket a feledéstől.
a szerző önkormányzati képviselő, az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöke
