Szörnyethalt egy fiatal nő, mert pánikba esve kioldotta magát az ernyőjéből és lezuhant
Pánikba eshetett, ezért zuhant tengerbe a 19 éves lány, akit előzetes tapasztalatok nélkül, a tengerpartról választottak ki, hogy egy reklámklipben szerepeljen.
Pánikba eshetett, ezért zuhant tengerbe a 19 éves lány, akit előzetes tapasztalatok nélkül, a tengerpartról választottak ki, hogy egy reklámklipben szerepeljen.
Max Manow a Grand Canyon felett ugrott ki egy helikopterből, hogy a világon először földet érés nélkül többször is a levegőbe emelkedett.
10 ezer méter magasan a levegő hőmérséklete mínusz 55 Celsius-fok, a szabadesés pedig több mint két percig tart.
Egy idősotthonban, álmában halt meg. De csak azután, hogy megvalósította az álmát.
Dorothy Hoffner rekordot dönthet, miután 4100 méter magasról hajtott végre tandemugrást. Szerinte a kor csak egy szám.
A 40 év körüli férfi élete második ugrását hajtotta végre, mikor ejtőernyője nem nyílt ki.
Családtagok, bajtársak és a Honvédség legfelső vezetése is részt vett Gál Szabolcs ejtőernyős keddi búcsúztatásán. Az április végén balesetet szenvedett ejtőernyős világbajnoktól katonai tiszteletadás mellett búcsúztak.
Valószínűleg az ejtőernyő hibája okozta a tragédiát.
Gál Szabolcs honvédségi őrmester 100 kilométer per órás sebességgel csapódhatott a földhöz, de családja szerint felépülhet.
A mutatvány csak félig sikerült.
A Perseverance nevű Mars-járó az első olyan űreszköz, amely fotót tudott készíteni a saját ejtőernyőjéről.
A Perseverance nemrég egy olyan fotót készített, amin a rover landolásához használt ejtőernyő is látható.
Miért ugrana ki egy épeszű ember egy épségben lévő repülőgépből? Van, aki a munkahelyi stresszt szeretné levezetni, van, aki önbizalmat keres, más a férfiasságát, megint más pedig a családi élete elől menekül. És mi lesz ebből? Sok apró fekete folt az égen, akiknek természetes, hogy egymásra bízzák az életüket.
Az L-410-es sportejtőernyősöket szállított, valószínűleg túlterhelve.
Az aktivista az olajipar, illetve a tornát szponzoráló Volkswagen ellen tiltakozott.
Egy fás területen értek földet, hét katonát kórházba kellett szállítani.
Parasailing közben szakadt el az ejtőernyőt húzó kötél, szerencsére a két fiatal nem egy sziklás részen zuhant le.
Drónnal repülni emberek fölé komoly veszélyt hordoz magában: ha az eszköz meghibásodik és lezuhan, komoly sérülést tud okozni. Egy új megoldás segít kiküszöbölni ezt a problémát, ráadásul jóval biztonságosabbá is tenné a repkedést.
Hiába jelezte a pilóta is, hogy túl erős a rotor szele és veszélybe sodorhatja a mentésre egy faágon váró férfit, mégis parancsba kapta, hogy hajtsa végre a feladatot.
Jair Bolsonaro nagyon büszke a katonai múltjára.