Durva leépítés a BlackBerrynél
Munkavállalói közel felét elküldi még idén a szebb napokat is megélt BlackBerry.
Munkavállalói közel felét elküldi még idén a szebb napokat is megélt BlackBerry.
A Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb, reprezentatív felméréséből kiderül: 2013 utolsó negyedévében a munkaadók 11 százaléka tervez elbocsátást, míg 8 százalék számol munkaerő-felvétellel, 69 százalék pedig nem tervez létszámváltoztatást.
A Demokratikus Koalíció szerint míg a BKV dolgozókat bocsát el, aközben buszjáratokat szervez ki Széles Gábor cégének, a VT-Transmannak.
Összesen 4800 munkavállalójától válik meg Dél-Afrikában az Anglo American Platinum (AAP) bányavállalat, a világ egyik legnagyobb bányaipari cége. 3300 embert elbocsátanak, a többiek a vállalat szerint önként, közös megegyezéssel távoznak.
Nem akarja eladni az ukrán tulajdonos a Dunaferrt - nyilatkozta Tóth László, a cég korábbi vezérigazgatója a portfolio.hu-nak. Tóth szerint az ukránok a Dunaferr mérlegét is manipulálják.
Ötven dolgozótól még tavaly októberben váltak meg, a többiektől valószínűleg fokozatosan búcsúztak el a győri csirkefeldolgozónál.
Sokkolta a Vasas szakszervezetet a Dunaferr által bejelentett 1500 fős leépítés, a cégvezetés szerint viszont "csak így lehet megőrizni a többi 6000 alkalmazott munkahelyét". Azt ígérik, a kohászat nem fog megszűnni, most is inkább a bürokráciát építenék le. A jövő azonban bizonytalan: a vasmű jelenleg az alapanyagot is hitelbe kapja az anyavállalattól, ráadásul az orosz, ukrán versenytársak jóval olcsóbban termelnek. Az ország egyik legfejlettebb településének számító Dunaújvárosban – kis túlzással – minden a Dunaferrtől függ. Riport.
A Dunaferr vállalatcsoport csütörtökön hivatalosan bejelentette a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el - tájékoztatta a szakszervezet és az üzemi tanács vezetője.
A Fejér Megyei Kormányhivatal szerint az ISD Dunaferr bejelentett elbocsátása miatt a kormányt bíráló ellenzéki politikusok elfeledkeznek arról, hogy a cég magánkézben van, az államnak pedig korlátozott eszközei vannak a tulajdonosi döntés befolyásolására. A munkaügyi központ egyébként eddig nem kapott szándékbejelentést az ISD Dunaferrtől a csoportos létszámcsökkentésről.
Rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik – közölte a vállalat menedzsmentje hétfőn.
Cristian Gojinescu panasza nyomán a diszkriminációellenes hatóság figyelmeztetésben részesítette a Román Tudományos Akadémia egyik alszervezetét egy, a magyarságot érintő tanulmánya miatt. A kutatót április elsejei hatállyal elbocsátották állásából, ezt azonban csak három hónap késéssel, a napokban tudta meg.
Csaknem 3 ezer alkalmazottat menesztenek a román központi államapparátusból - jelentette ki szerdán Victor Ponta román miniszterelnök.
Csaknem 3700 embert bocsátanak el a román postától, ami az alkalmazottak számának mintegy 10 százalékát jelenti - közölte csütörtökön a román állami vállalat.
Legfeljebb kétszáz dolgozót bocsát el a BKV a buszágazat teljesítménycsökkenése miatt - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Újabb elbocsátott magyar közalkalmazottnak ítéltek meg kártérítést kedden Strasbourgban a végkielégítés egy részének 98 százalékos adókulccsal történt elvonásával kapcsolatos jogvitában, miután májusban hasonló ügyben ugyanilyen értelemben döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.
146 státusz megszüntetését tervezik a Pécsi Tudományegyetemen, de a betöltetlen álláshelyeket és a nyugdíjas korúakat leszámítva 67 aktív dolgozót érint az elbocsátás – írja a Magyar Nemzet. Az érintettek alternatív állásajánlatot is kapnak. A lépés oka, hogy az egyetem állami támogatása az elmúlt öt évben csaknem a felére csökkent.
A Magyar Nemzeti Bank megerősítette, hogy Simon András kommunikációs igazgató távozik a jegybanktól. A szervezet a lépést költséghatékonysági programjával magyarázta.
Olaszországi dolgozóinak egyharmadától válik meg a termelése újabb részét külföldre áthelyező Indesit olasz háztartásigép-gyártó vállalat, melynek döntése ellen az olasz Indesit-üzemek dolgozói csütörtökön sztrájkba léptek.
A pénzügyi megszorítások miatt csaknem ötven közalkalmazottat bocsátanak el a Miskolci Egyetemről. Elsősorban olyan dolgozókat küldenek el, akiket az oktató-kutató munkát segítő munkakörökben alkalmaznak – közölték pénteken.
Az elbocsátási okok közé emelné a nyugdíjkorhatár betöltését a jövő évtől a szlovák munka, szociális és családügyi minisztérium - közölte a szaktárca vezetője, Ján Richter kijelentéseire hivatkozva a pozsonyi Pravda kedden.