Gajdos László a hatvanpusztai zebrákról: Nagyon pipa vagyok!
A miniszter szerint az elmúlt két évben összesen 17 zebra fordult meg Mészáros Lőrinc birtokán.
A miniszter szerint az elmúlt két évben összesen 17 zebra fordult meg Mészáros Lőrinc birtokán.
HVG
Vízcserére van szükség a Sió-csatorna siófoki szakaszán, ezért engednek bele vizet a Balatonból.
HVG
Forrnak az indulatok Borsodnádasdon, ahol a helyiek egy július elején engedélyezett műanyag-feldolgozó üzem ellen tiltakoznak. A tulajdonos szerint ez egy forradalmi technológia, amitől nem kell félni, de ez nem csillapította a kedélyeket.
Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt – közölte a katasztrófavédelem.
HVG
HVG
MTI
A Csendes-óceáni térségben történt a földmozgás.
HVG
Az élő környezetért felelős miniszter szakértői csapatot állított fel, hogy megvizsgálják, mit lehet kezdeni a tóval, szigorúbban ellenőrzik a Natura 2000-es területeken zajló építkezéseket, és azt is ígérte a Magyar Hangnak adott interjúban, hogy egyetlen beruházás sem valósulhat meg a környezetvédelmi szempontok mellőzésével.
HVG
Csak itt érint olyan nagy kiterjedésű, összefüggő területet a szennyezés, ami indokolja az azonnali beavatkozást.
HVG
A koszovói származású popsztár is felszólalt a Donald Trump veje és lánya, valamint a kormány ellen tüntető albániai civilek mellett.
HVG
Bár sokan azzal ütik el a kérdést, hogy régen is melegek voltak a nyarak, a számokból világosan látszik a trend: drasztikusan nagyobbak és hosszabbak lettek a nyári forróságok Magyarországon.
Az egész országot súlyos vízhiány sújtja.
HVG
A gazdálkodó nemcsak jogtalanul használt egyre több, végül mintegy 16 hektárnyi védett területet az Óbudához tartozó Mocsárosdűlőn, de az őt kilakoltatni próbáló hatóságok akadályozására tavaly úttorlaszokat is emelt szemétből.
HVG
Tilos többek között a medencék feltöltése is.
HVG
Ha minden nyár olyan lesz, mint a mostani, akkor 2035-re a városi fák negyven százalékát elveszítjük – mondja Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, aki szerint a magánkerteket is újra kell tervezni. A vízigényes tujáktól, egynyári virágoktól el kell köszönnünk. De mit ültessünk helyettük?
Minél több részt át tudnak emelni belőle, annál jobb lesz a minisztériumi szövegtervezet, állapította meg a klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár a Városligetben szervezett figyelemfelkeltő akción.
A kis manulnak meglehetősen erős személyisége van, így az állatkert szerint kiválóan illik rá az a név, amely megnyerte a közönségszavazást.
HVG
A kis róka több mint két napot töltött a flakon fogságában.
HVG
A Spanyolország déli részén található Los Gallardos községben mintegy 150 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén.
HVG
2003 óta nem volt ilyen alacsony, a szomszédos Cseke-tóba már nem is tudnak vizet juttatni belőle.
HVG
A vasúttársaság bevizsgáltatja a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal töltésébe rakott kövek azbeszttartalmát, de állítják, hogy még ha van is bennük azbeszt, szinte kizárt, hogy az porladjon is a sínek körül.
HVG